Egyetemes: Az igaz testvériségért

Imádkozzunk azokért, akik hátrányos megkülönböztetést vagy üldöztetést szenvednek vallásuk miatt. Abban a társadalomban, ahol élnek, ismerjék el jogaikat és emberi méltóságukat, amely abból fakad, hogy mindnyájan testvérek vagyunk.

Imádság

Urunk Jézus Krisztus, Te arra hívsz minket, hogy testvérek legyünk,
hogy testvéri harmóniában, egymást szeretve és tisztelve éljünk.
Különbözőségünkben és értékes sokféleségünkben;
küldd el Szentlelkedet a szívünkbe,
hogy megtanuljunk egymásra nézni és szeretettel bánni egymással,
ugyanazzal a szeretettel, amellyel Te szeretsz minket.
Add, hogy egyazon Atya szeretett gyermekeinek érezhessük magunkat,
testvéreknek és nővéreknek, akik képesek befogadni egymást,
elősegítve a párbeszédet és a találkozást.
Fogadd szívedbe azokat, akiket hitük megélése miatt diszkriminálnak, és adj nekünk nagy szívet,
hogy vigasztalást és békét nyújtsunk nekik fájdalmukban.
Ámen

Felajánló ima

Jóságos Atyám, tudom, hogy velem vagy. 
Itt vagyok ezen az új napon. 
Helyezd el a szívemet újra
a fiad Jézus szíve mellé, 
amit nekem adsz, és amit az Eucharisztiában kapok meg. 
A Szentlélek tegyen barátoddá és az apostoloddá,
hogy elvégezhessem a küldetésem. 
A kezedbe teszem örömeimet és reményeimet, 
munkámat és szenvedéseimet, mindent, ami én vagyok, 
közösségben testvéreimmel e világméretű imahálózatban. 
Máriával az Egyház missziójáért,
a pápa világméretű imahálózatának szándékára 
felajánlom neked ezt a hónapot. 
Ámen

Magatartás

Testvériség
„Építsetek olyan városokat és országokat, amelyek - miközben megőrzik kulturális és vallási identitásukat - nyitottak a különbözőségekre, és tudják, hogyan kell azokat az emberi testvériség szellemében előmozdítani.” (Ferenc pápa, FT, 129) A nyitottság és befogadókészség konkrét gesztusait fogom elősegíteni azokkal az emberekkel, akikkel különbözőségeim vannak.

Találkozás
„A szeretet az egyetemes közösség felé is ösztönöz bennünket. Senki sem érik meg és nem találja meg a beteljesülést, ha elzárkózik másoktól.” (Ferenc pápa, FT, 95) Közelebb fogok kerülni azokhoz az emberekhez, akikkel távolságot tartok. Kezdeményezni fogom, hogy közelebb hozzam őket.

Üdvözlés
„Amikor megnyitjuk a szívünket azok előtt, akik mások, ez lehetővé teszi számukra, hogy - miközben továbbra is önmaguk maradnak - új utakon fejlődjenek.” (Ferenc pápa, FT, 134) Javaslatokat teszek másoknak anélkül, hogy erőltetném őket, és úgy fogadom a másikat, ahogy van.

Elismerés
„Az, hogy minden ember elidegeníthetetlen méltósággal rendelkezik, olyan igazság, amely minden kulturális változástól függetlenül megfelel az emberi természetnek.” (Ferenc pápa, FT, 213) Milyen konkrét gesztusokkal érhetem el, hogy testvéreim érezzék, hogy értékelik és megbecsülik őket, még akkor is, ha vannak különbözőségeink?

Párbeszéd
„A békéhez vezető út nem azt jelenti, hogy a társadalmat uniformizáljuk, hanem azt, hogy az embereket rávesszük, hogy együtt, egymás mellett dolgozzanak olyan célokért, amelyek mindenki számára előnyösek.” (Ferenc pápa, FT, 228) Különös figyelmet fogok fordítani arra, hogy beszéd előtt meghallgassam, és megpróbálom megérteni a másik ember álláspontját.

Végy egy mély lélegzetet, és fogadd hálával ezt a napot. Az Úr a szívedbe helyezte az ő világosságát, hogy meglásd, mi van a házadban. „Vajon azért gyújtanak-e lámpát, hogy a véka alá vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért-e, hogy a lámpatartóra tegyék?” (Mk 4:21) Mit jelez számodra ez a Világosság? Mely részeid fogadják be, és melyek vannak még sötétségben? Kérd az Urat, hogy házad sugározzon életet maga körül. Engedd, hogy teljesen világossá válj, hogy segíts másoknak meglátni a bennük lakozó fényt. Ajánld fel a napod. Mi Atyánk...

Ma arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok Ukrajna békéjéért: Kérjük az Urat, adja meg, hogy az ország a testvériség szellemében növekedjen, és a megosztottságot leküzdjék. Mai égbe szálló imáink érintsék meg a világ vezetőinek gondolkodását és szívét.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai liturgia evangéliumában azt látjuk, hogy Jézus megkezdi prédikáló tevékenységét (vö. Lk 4,14–21): ez Jézus első beszéde. Názáretbe megy, ahol felnőtt, és részt vesz a zsinagógában tartott imán. Feláll, hogy felolvasson, és Izajás próféta tekercsében a Messiásról szóló részt találja, aki a szegények és elnyomottak számára a vigasztalás és felszabadítás üzenetét hirdeti (vö. Iz 61,1–2). A felolvasás után „mindenkinek a szeme rászegeződött” (Lk 4,20). És Jézus így kezdi: „Ma beteljesedett ez az Írás" (Lk 4,21). Álljunk meg ennél a ma szónál. Ez Jézus prédikációjának első szava, melyet Lukács evangéliumában találunk. Ez az Úr által kimondott „ma” egy minden koron átívelő és mindig érvényes „mára” utal. Isten igéje mindig „ma” szól hozzánk! Egy „ma” kezdődik: amikor Isten igéjét olvasod, egy „ma” kezdődik a lelkedben, ha jól érted. Ma! Izajás próféciája évszázadokra nyúlik vissza, de Jézus „a Lélek erejével” (Lk 4,14) időszerűvé teszi, és főként beteljesíti. Rámutat arra is, hogy miként fogadjuk Isten igéjét: ma. Nem ősi történetként, nem: ma! Ma szól a szívedhez!

Jézus honfitársai megdöbbennek szavain. Még ha – előítéletektől elhomályosítva – nem hisznek is neki, észreveszik, hogy tanítása különbözik a többi tanítóétól (vö. Lk 4,22): érzik, hogy Jézusban több van. Micsoda? A Szentlélek kenete. Előfordul, hogy prédikációink és tanításaink általánosak, elvontak maradnak, nem érintik meg az emberek lelkét és életét. Miért? Mert ennek a „mának” az ereje hiányzik. Amit Jézus a Lélek erejével „értelemmel tölt meg”, az a ma. Ma hozzád szól! Igen, néha hallunk kifogástalan előadásokat, jól felépített beszédeket, de ezek nem mozgatják meg a szívet, és így minden marad a régiben. Sok homília is – tisztelettel, de szomorúan mondom – elvont, és ahelyett, hogy felébresztené a lelket, elaltatja. Amikor a hívők elkezdik az órájukat nézni – „mikor lesz már ennek vége?” –, elaltatja a lelket. Az igehirdetésnek ez a veszélye: a Lélek kenete nélkül elszegényíti Isten igéjét, a moralizmus vagy az elvont fogalmak hibájába esik; az evangéliumot távolságtartóan mutatja be, mintha az időn kívül, a valóságtól távol lenne. Nem ez a járható út! Az a beszéd, amelyben nem lüktet a „mának” az ereje, nem méltó Jézushoz, és nem segíti az emberek életét. Ezért a prédikátoroknak kell lenniük az elsőknek, akik megtapasztalják Jézus „máját”, hogy azt mások „májában” is közvetíteni tudják. És ha valaki előadásokat, konferenciabeszédeket akar tartani, hát tartson, de máshol, ne a homília helyén, ahol úgy kell az igét adni, hogy az felrázza az emberek szívét.

Kedves testvéreim, ma, Isten igéjének vasárnapján szeretnék köszönetet mondani az igehirdetőknek és az evangélium hirdetőinek, akik hűek maradnak a szívet felrázó igéhez, akik hűek maradnak a „mához”. Imádkozzunk értük, hogy megélhessék Jézus „máját”, Lelkének édes erejét, aki élővé teszi az Írást. Isten igéje ugyanis élő és hatékony (vö. Zsid 4,12), megváltoztat bennünket, belép megéléseinkbe, megvilágítja mindennapjainkat, vigasztal és rendet teremt. Ne feledjük: Isten igéje bármely napot átalakít olyan „mává”, amelyben Isten szól hozzánk. Vegyük hát kezünkbe az evangéliumot, mindennap olvassunk el egy kis részletet, akár többször is! Vigyétek magatokkal az evangéliumot, a zsebetekben vagy a táskátokban, hogy útközben bármikor olvashassátok! És nyugodtan olvassátok! Idővel rájövünk, hogy ezeket a szavakat éppen nekünk írták, a mi életünk számára. Segítenek abban, hogy minden napot jobb, derűsebb szemlélettel fogadjunk, mert amikor az evangélium belép a „mába”, akkor azt Istennel tölti meg. Szeretnék javasolni valamit. A mostani liturgikus év vasárnapjain Lukács evangéliumát, az irgalmasság evangéliumát olvassuk. Miért ne olvashatnánk egyénileg is, mindennap egy kis szakaszt? Egy kis szakaszt. Kerüljünk szoros, mindennapos kapcsolatba az evangéliummal, s ez elhozza nekünk Isten újdonságát és örömét!

Isten igéje egyben az irányfény is, mely az egész Egyházban elindult szinódusi folyamatot vezeti. Miközben igyekszünk meghallgatni egymást, figyelemmel és megkülönböztetéssel – mert a szinódus nem az, hogy összegyűjtjük a véleményeket, hanem az, hogy az ige fényénél megkülönböztetést végzünk –, együtt hallgatjuk Isten igéjét és a Szentlelket. És a Szűzanya szerezze meg számunkra az állhatatosságot, hogy mindennap táplálkozzunk az evangéliumból!

 *

A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Tegnap San Salvadorban boldoggá avatták Rutilio Grande García jezsuita atyát és két világi társát, valamint Cosme Spessotto ferences atyát, ők mind a hit vértanúi. A szegények mellett álltak, tanúságot tettek az evangéliumról, az igazságról és az igazságosságról egészen vérük ontásáig. Hősies példájuk ébressze fel mindenkiben annak vágyát, hogy a testvériség és a béke bátor munkásai legyenek! Tapsoljuk meg az új boldogokat!

Aggodalommal követem a növekvő feszültségeket, melyek azzal fenyegetnek, hogy újabb csapást mérnek Ukrajna békéjére, és megkérdőjelezik az európai kontinens biztonságát, s mindez szélesebb körű következményekkel is járhat. Sürgető felhívást intézek az összes jóakaratú emberhez, hogy imádkozzanak a Mindenható Istenhez, hogy minden politikai cselekvés és kezdeményezés az emberi testvériséget szolgálja, ne pedig részérdekeket. Akik saját céljaikat mások kárára követik, megvetik saját emberi hivatásukat, mert mindannyian testvérek vagyunk. Ezért és a jelenlegi feszültségek miatt aggódva javaslom, hogy jövő hét szerda, január 26. legyen imanap a békéért.

A keresztények egységéért tartott imahét keretében elfogadtam sokak javaslatát, és Lyon-i Szent Iréneuszt egyháztanítóvá, az egyetemes Egyház tanítójává nyilvánítottam. Ennek a szentéletű pásztornak és tanítónak a tanítása olyan, mint egy híd Kelet és Nyugat között: ezért neki az egység tanítója, doctor unitatis nevet adjuk. Adja az Úr, hogy közbenjárására mindannyian együtt dolgozhassunk a keresztények teljes egységéért!

És most szeretnélek köszönteni mindannyiatokat, kedves római hívek, Olaszországból és más országokból érkezett zarándokok. Külön köszöntöm a Szenvedés Szolgái lelki családot és a laziói AGESCI cserkészcsapatát. Látom, van egy csoport honfitársaimból is: köszöntöm a jelenlévő argentinokat! A Szeplőtelen Fogantatás-plébániához tartozó fiatalokat is!

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Keresztény életünk példájával világítanunk kell embertársainknak.

Egy alkalommal Jézus így beszélt hallgatóihoz: „Vajon azért gyújtanak-e lámpát, hogy a véka alá vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért-e, hogy a lámpatartóra tegyék? Semmi sincs elrejtve, hacsak nem azért, hogy nyilvánosságra jusson; és semmi sem történik titokban, hacsak nem azért, hogy napfényre kerüljön. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!”
Majd így folytatta: „Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is. Sőt ráadást is adnak hozzá. Mert akinek van, még kap; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 4,21-25

*Desenzano, 1474. március 1. +Brescia, 1540. január 27.

Angéla 1474-ben a Garda-tó melletti Desenzanóban született egyszerű emberek gyermekeként. Már tíz éves korában elveszítette szüleit, ezért a szomszédos Salóban élő nagybátyja vette magához nővérével együtt. A két kislány elválaszthatatlanul ragaszkodott egymáshoz. Szívesen játszottak „kolostort”, és két „karban” imádkozták ilyenkor a zsoltárokat. Annál súlyosabb csapás volt Angéla számára nővérének váratlan halála. A gyerekes játékokat lassan fölváltották a komoly, a tökéletességre törekvést szolgáló gyakorlatok. Először, hogy remete lehessen, megszökött otthonról, de nagybátyja hazavitte. Akkor belépett Szent Ferenc harmadrendjébe, és azon volt, hogy az evangéliumi tanácsokat minél tökéletesebben valóra váltsa.

Amikor Angéla huszonkét éves lett, meghalt a nagybátyja, ő pedig visszatért Desenzanóba. Ott fölfigyelt arra, hogy a legtöbb gyermek iskolai és hitbeli képzés nélkül nő fel. Iskolakötelezettség nem volt még, de a szegény emberek meg sem tudták volna fizetni gyermekeik iskoláztatását. Maguk a szülők is többnyire teljesen tudatlanok voltak, még a hit dolgaiban is.

Angéla néhány barátnőjével többször megvitatta ezt a helyzetet. Ezek a fiatal nők sem befolyással, sem vagyonnal nem rendelkeztek. Angéla lelkesedése azonban magával ragadta őket, és mind kijelentették, hogy készek neki segíteni. Már akkor kitűnt, hogy Angélának határozott tehetsége van mások vezetésére és irányítására. Kiegészítette ezt kellemes megjelenése és megnyerő lénye.

Barátnőivel hozzálátott, hogy a szomszédok apró lánykáit összegyűjtse és hittanra tanítsa. Ebből a tevékenységből olyan szemmel látható áldás fakadt, hogy Angéla meghívást kapott: jöjjön a közeli Bresciába, és ott is hozzon létre valami hasonlót. Egy nemes házaspár szívesen befogadta. Vendéglátói révén megismerkedett a város jelentősebb családjaival, és egyre többen gyűltek köréje, hogy munkájában segítségére legyenek.

Angéla azonban nemcsak tanított. Szegényeket és betegeket látogatott, fölkereste a kézművesek műhelyeit. Működése nyomán sokan megtértek, és sikerült ősi ellenségeskedéseket is megszüntetnie.

Látóköre egyre tágult. Kezdetben csak a szegény lányok hitoktatása volt a szándéka, de lassan a nők teljes nevelésére és formálására is kiterjedt figyelme. A kiteljesedett reneszánsz kora volt ez, amikor az emberek a kereszténység előtti antik világ ideáljai felé fordultak. A komoly értékek felszínre hozása mellett azonban egyre inkább lazultak az erkölcsök. Az erkölcsi megújulás érdekében szükségessé vált a családokkal, elsősorban az asszonyokkal és anyákkal való törődés. Angéla ebben ismerte föl saját működési területét.

Igen szeretett zarándoklatra járni. Időről időre fölkereste hazájának egy-egy szentélyét, s minden alkalommal a szellemi energiák új lendületét hozta magával.

Életének egyik kiemelkedő eseménye volt a Szentföldre tett zarándoklat 1524-ben. Útközben Kréta szigetén hirtelen elveszítette szeme világát. Erős lélekkel hárította el a gondolatot, hogy visszatérjen, s mélységes összeszedettségben elvégezte a zarándoklatot. Hazatérőben pedig ugyanazon a helyen hirtelen visszanyerte látását.

Egy évvel később -- 1525 szentév volt --, immár ötvenévesen Rómába zarándokolt, hogy elnyerje a jubileumi búcsút. VII. Kelemen pápa magánkihallgatáson fogadta. Oly nagy hatással volt rá szent egyénisége, hogy Rómában akarta tartani. Angéla azonban érezte, hogy Bresciában még nagy feladat vár rá, s erről a pápát is meg tudta győzni.

Egyelőre azonban nem sokat tudott tenni, mert hazaérkezése után háború tört ki: V. Károly császár serege bevonult Bresciába, és a terület kiürítése miatt Angéla néhány társával együtt kénytelen volt Cremonába távozni. Csak négy év múlva állt annyira helyre a béke, hogy visszatérhetett.

Bresciában ekkor közösségbe fogta össze segítőtársait. Közülük tizenketten Angélával együtt laktak, a többiek családjuknál maradtak. Ami Angéla szeme előtt lebegett, azt ma világi intézménynek kellene mondanunk. Elgondolása szerint a lányok Isten és az Egyház szolgálatának szentelik magukat, de a világban maradnak, és rendi ruházat nélkül, koruk viseletében járva végzik munkájukat az iskolákban és a plébániákon. Elsősorban az egyszerű, szegény nép leányait nevelik, akikkel senki sem törődött akkoriban.

1535-ben huszonnyolc leány Istennek szentelte magát és csatlakozott Angéla művéhez. Ezzel a lépésükkel azonban annyira megelőzték korukat, hogy megértésre nem találhattak.

Az ősegyházban a diakonisszák jelentős szerepkört töltöttek be: a beteg nőket még meg is áldoztathatták. Az 5. század folyamán azonban eltűnt ez az intézmény, és egy évezreden keresztül az Istennek élő nők számára csak a szigorú klauzúrát ismerték. VIII. Bonifác pápa 1298-ban kijelentette: „Ezen rendelkezésünkkel megparancsoljuk, hogy az összes apácák és közülük minden egyes személy, bármilyen rendbe tartoznak is, mostantól fogva állandó klauzúrában éljenek kolostoraikban”.

Hogy Istennek szentelt nők a világban éljenek és rendszeres apostoli munkát végezzenek, sok egyházi méltóság szemében elképzelhetetlennek látszott. A Merici Angéla által kidolgozott szabályzatot a veronai püspök engedélyezte ugyan, és később a pápa is jóváhagyta, de ez a mozgási szabadság, sajnos nem sokáig tartott.

Társasága, amelyet Szent Orsolya oltalma alá helyezett -- később ezért nevezték őket orsolyitáknak --, eleinte még az alapítónő szellemében dolgozott tovább. De alig néhány évvel halála után klauzúra alá helyezték őket. 1566-ban a Szentszék elrendelte minden olyan női rend föloszlatását, amely nem klauzúrás és nem ünnepélyes fogadalmas. Az orsolyiták is kénytelenek voltak szerzetesruhát ölteni. A rend Angélának köszönhető előretörését azonban már nem lehetett teljesen visszafordítani. Az orsolyiták számára a klauzúra csak a közös ima szempontjából lett kötelező. Ez pedig már hatalmas újításnak számított az addigi gyakorlattal szemben.

Angéla 1540. január 27-én szentség hírében halt meg Bresciában. Sírja hamarosan zarándokhely lett, Borromei Károly bíboros sokat fáradozott boldoggá avatása érdekében. Mindazonáltal Angélát több mint 250 évvel a halála után avatták szentté, és még később, 1861-ben terjesztették ki ünnepét az egész egyházra. Alapos oka volt ennek: elgondolásai túlságosan modernek voltak. Abban a korban, amikor a rendi szabályzatok megmerevedtek és megváltoztathatatlanoknak látszottak, Angéla arra biztatta segítőtársait, hogy „alkalmazkodjanak mindig az adott korhoz, még akkor is, ha ehhez a szabályok megváltoztatása szükséges”. Azokban az időkben, amikor a nevelés szinte embertelenül szigorú volt, Angéla ezt írta lelki lányainak: „Könyörögve kérlek titeket, arra törekedjetek, hogy lányaitokat szeretettel kapcsoljátok magatokhoz, szelíd és jóságos kézzel vezessétek őket, ne parancsolgatva vagy szigorúsággal. Ez más szóval azt jelenti, hogy fölszabadítjuk a lelkeket, ha a gyengékbe és bátortalanokba bátorságot öntünk, szeretettel intjük őket, mindenkinek példánkkal prédikálunk, és hirdetjük nekik azt a nagy örömet, amely ott fenn készen vár rájuk.”

Merici Szent Angela ünnepét 1861-ben vették föl a római naptárba, május 31-re. Amikor a Boldogságos Szűz királynői méltóságának ünnepét erre a napra tették (1955), Angélát áthelyezték június 1-re, majd 1969- ben halála napjára, január 27-re.

Hogy a gyermekekhez forduljon, és életét a keresztény pedagógiának szentelje, arra egy látomás adott alkalmat, amelyben 1506-ban részesült. Ezt a látomást a desenzanói templom mennyezetének freskója örökítette meg számunkra. Szülőföldjének tavánál egy helyet látott, melyről egy létra emelkedett egészen az égig. E létrán angyalok és leányok jártak föl és alá. Angéla ebből arra következtetett, hogy neki olyan művet kell létrehoznia, amely ehhez a létrához hasonlít.

Nagy beleérző képességével Angéla nemcsak a fiatalokhoz talált utat, szentséget sugárzó egyénisége nagy hatással volt a felnőttekre is.

Egy példa: Két patrícius elkeseredett ellenségeskedésben élt Bresciában. A herceg és a püspök hiába fáradozott kibékítésükön. Angéla viszont alig szólt hozzájuk pár szót a feszületre mutatva, elszállt minden gyűlöletük, átölelték egymást, és hűséges barátokká váltak.

Kérünk, Istenünk, Szent Angéla szűz szüntelenül ajánljon minket irgalmadba, hogy az ő szeretetének és okosságának nyomdokain haladva megőrizhessük és megvallhassuk tanításodat!

Jelenlét

Istenem, Teremtőm, légy ma közel hozzám. Lelkem sóvárog jelenlétedre. 

Szabadság

Köszönöm, Uram, szabadságomat. Használjam arra ezt az ajándékot, hogy megtegyem, ami tőlem telik azokért, akiket elnyomnak, akik terheket hordoznak.

Tudatosítás

Szerető Teremtőm jelenlétében őszintén számbaveszem érzéseimet az elmúlt napon, a magaslatokat, a mélységeket, és azt, ami átlagos volt. Felfedezem-e Isten jelenlétét valamiben?

Isten igéje

Mk 4,21-25
Ezután így folytatta: „Vajon azért gyújtanak lámpát, hogy a véka vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért, hogy a lámpatartóra tegyék? Mert nincs elrejtve semmi, amire fény ne derülne, és nincs titok, amely nyilvánosságra ne jutna. Akinek van füle a hallásra, hallja meg!” Azután így szólt: „Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek is, sőt adnak is hozzá. Mert akinek van, még kap hozzá, akinek pedig nincs, azt is elveszik tőle, amije van, .”

Gondolatok a mai evangéliumhoz

• Senki sem gyújt lámpát, hogy aztán letakarja. Hitünk fény a világnak, ne rejtsük el. Az üzenetet terjesztenünk kell, ne tartsuk titokban. Hányan tudják, hogy hívő emberek vagyunk? Hányan látják, hogy nyíltan gyakoroljuk hitünket?
• Amit másoknak adunk, azt kapjuk vissza, sőt még többet is. „Mert akinek van, még kap hozzá, akinek pedig nincs, azt is elveszik tőle, amije van.” Keresztény életünkben akkor nyerünk, ha adunk, nem amikor kapunk. Csak ha adunk, akkor kaphatunk.

Imabeszélgetés

Nem könnyen találom a szavakat, Uram. Nézd a szívemet, s lásd meg, mennyire vágyom a békességre. Vigyázz rám, Uram. Tudom, hogy mindig velem vagy. 

Befejezés

Megköszönöm Istennek az együtt töltött perceket és a megvilágosító gondolatokat, amiket esetleg a szöveggel kapcsolatban kaptam.

Ámen

Veszélyes dolog, ha azt akarjuk, hogy mindenki ugyanazon az úton haladjon; s még rosszabb, ha másokat önmagunkhoz mérünk.

Az Istent szerető lélek nem kíván szeretetéért Istenen kívül más jutalmat. Vagy ha mást kíván, akkor nyilván mást, és nem az Istent szereti.

Javunkra válik az, hogy olykor nehézségekbe és nem-szeretem dolgokba ütközünk: mert ezek gyakran magához térítik az embert; ráeszméltetnek arra, hogy számkivetésben élünk: s reménységünket nem helyezhetjük evilági dolgokba.

Javunkra válik az, hogy némelykor ellenünk fordulnak, hogy rosszul és ferdén vélekednek még jó tetteinkről és szándékainkról is.

Mindez sokszor alázatosságra segít: és megvédelmez a hiú dicsekvéstől.

Mert olyankor szorgalmasabban keressük belső bíránkat, Istent, amikor ott kinn semmibe vesznek az emberek: és semmi hitelünk sincs előttük.

Azért az embernek annyira Istenre kellene építenie egész életét, hogy ne szoruljon sok emberi vigasztalásra.

A hit biztosítja a lélek számára a legnagyobb tökéletességet. Minél jobban megtisztul az eleven, tökéletes hit által, annál több szeretetet kap az Istentől, annál gazdagabban árad a lélekre a természetfeletti világosság és az Isten természetfölötti adományai.

Nem annnyira a megkezdett út minőségére kell figyelnünk, hanem inkább arra, aki vezet minket, és arra az üdvös országra, ahova vezet. Mit számít, hogy sivatagon vagy folyón visz-e az út, ha Isten velünk van, és elérjük a mennyországot!

Lehetünk elnézőek a tudomány terén, de az erkölcsi adottságok terén legyünk szigorúak (MB XIII. 247).

Ne feledd, hogy az anya a kezdetben úgy tanítja járni a gyermekét, hogy segíti, de később már el kell indulnia magától: a saját fejeddel kell gondolkodnod.

Az evangélium szeretetre tanít. Én azonban nem maradok ennél a sokszor használt és sokszor semmit sem jelentő frázisnál, én megmondom, hogy mit kíván kegyetektől. A szeretet kívánja elsősorban a halálos bűnnek mindenekfölött való kerülését, a lelki életnek legnemesebb motívumokból való kifejlesztését egész az extatikus szeretetig. Hogy azután mennyire emelkedik valaki a magasba az Úr Jézus édes és lángoló szeretetében, az inkább a kegyelemnek, mint a jó akaratnak műve — értem a természetes akaratot, — de ami illeti a szeretetnek országútját, melyen mindenkinek járnia kell, az abba az irányba vezet, hogy a halálos bűnt ösztönszerű gyűlölettel gyűlöljük. Bele kell magunkat nevelnünk abba, hogy az isteni Megváltóhoz szenvedélyesen ragaszkodunk és ezt a szeretetet a keresztáldozatból, az eucharisztiából és a názáreti házból, az evangéliumnak e három titkából merítjük. Kereszt, eucharisztia, názáreti ház, mind a három leheli a bensőséges, mélységes szeretetet az aranyos, édes gyermek, az édes ifjú s az ideális tökély, Jézus iránt. Mind a három leheli az áldozatkész, igénytelen, de mindig tüzes szeretetet, melyet az Úr Jézus hozott magával és amelyet ki akar árasztani szívünkre.

[PO ÖM, XVII., Élet Igéi II., Az Úr ünnepei, 93. old.]

A bűnbánat felkeltése - a szentséghez úgy hozzátar­tozik, hogy nélküle az Isten nem ad feloldozást. Ennek a bánatnak természetfölöttinek kell lennie, a hit­ből kell fogannia. A szentségi bánat a bűnben annak a hit által meglátott kárhozatos voltán bánkódik. Hisz minden bűn, a bocsánatos is - az Istennek megbántása. A bűnbá­nat lét legfontosabb indító oka: a büntetéstől való féle­lem, és az Isten szeretete. A bűnbánat szelleme a lélek iga­zi alázatosságában gyökerezik. Az alázatosságon kell épül­nie minden erényünknek, egész lelkiéletünknek. Aláza­tosság nélkül nincs igazi önismeret, enélkül nincs igazi bűnbánat sem. Csak az alázatosság segít ahhoz, hogy a hit látásával lássuk magunkban azt a gyarló, törékeny esen­dő bűnöst, aki semmivel sem dicsekedhetik önmagából, mert minden jót az Istentől kapott. Az alázatosság mutat­ja meg, hogy mi magunknak csak a bűnt tulajdoníthat­juk, de ezt kizárólag magunknak. Ami jó van bennünk, az az Isten ajándéka.
A gyóntatószék ítéleteiben is ott van a mélységes titok: az Úr irgalmának és igazságának végtelensége, az Ő Szívé­nek fölmérhetetlensége - ebben a pár szóban: Én téged feloldozlak.

(AZ ÖRÖKÉLET FORRÁSAI...)

Az Isten hatalmas és atyaian jóságos. Bennem van a képe: értelem, akarat. Az keresi lázongva az igazságot, ha van, ez magához öleli a jóságot, ha talál.”

1946. május in Beke Margit: Egyházam és hazám I., 143. old.

„A bennünk lévő életerő, a tisztaság, a jóság iránti vágy ha nem találja a végtelenbe torkolló medrét, akkor parttalanul szétfolyik, fájdalmat, céltalan pusztulást okoz. A bűnbánat lényege, hogy rátalálok önmagam medrére, és a bűn gátjait áttépve nyugodtan, szabadon hömpölyögve elindulok a végtelen tenger felé, nagy hajókat hordozva hátamon, kenyeret adó malmokat hajtva. Szívemből életadó forrás fakad, s létem kis patakja a szorgalmas napjaimtól duzzadva, békésen Isten irgalmasságának tengere felé folyik.”

Nagyon fontos, hogy mindig együttműködjünk Isten kegyelmeivel, mivel minden kegyelem, amellyel a lélek együttműködik, újabb kegyelmeket eredményez. Minél hűségesebbek leszünk Isten kegyelmei iránt, annál inkább remélhetjük, hogy még több kegyelmet nyerünk Tőle.

Szellemi  egyesülés az orthodoxokkal

Credo in Spiritum Sanctum Dominum et vivificantem...
Hiszek a Szentlélekben, az Úrban és életadóban...
Az apostolok és atyák e hitét ünnepélyesen hirdette és tanítását megerősítette a konstantinápolyi zsinat 381-ben. Mi... spirituális egységben testvéreinkkel, akik a jubileumi liturgiát celebrálják a konstantinápolyi Öku­menikus Patriarchátus katedrálisában, ezt kívánjuk hir­detni magunk is, ugyanolyan tisztán és erősen tanítva ezt ebben az évben... ahogyan ama tiszteletreméltó zsi­nat hirdette és tanította tizenhat évszázaddal korábban.
Szeretnénk megújítani a II. Vatikáni Zsinat tanítását ennek fényében, a mi időnk zsinati tanítását, mert ez a zsinat lett a mi nemzedékeink hangja és elkötelezettsé­ge, és szeretnénk a régi zsinatok tanítását mélyebben megérteni, különösen annak a zsinatnak a tanítását, me­lyet ezerhatszáz évvel ezelőtt tartottak Konstantiná­polyban.
Tekintetünket annak az egyetlen testnek a titkára függesztjük, mely különböző tagokból áll; ennek fényé­ben fejezzük ki leghőbb vágyunkat, hogy ezt az egysé­get elérjük, Krisztus egységét, melyhez meghívást nyernek mindazok — Szent Pál szavai szerint — akik „meg  vannak keresztelve egyetlen Lélekben, hogy egyetlen testet alkossanak”; mindazok, aki „ittak az egyetlen Lélek forrásából”.
A mai napon különös súllyal fejezzük ki ezt a kíván­ságunkat, amikor azokra az időkre emlékezünk, amikor az Egyház osztatlan volt. Ezért kiáltjuk: „Ó áldott fény, hatolj be mélyen hűséges szolgáid szívébe.”

Akkor az Atya szemével látnám a világmindenséget, a történelmet.

Kérünk, Urunk, Istenünk, taníts meg bennünket arra, hogy helyesen kérjük tőled azt, ami javunkra szolgál!
Te kormányozd életünk hajóját magad felé, minden viharvert lélek csendes kikötője! Mutasd meg az irányt, amerre mennünk kell! Újítsd meg bennünk az
engedelmesség lelkületét!
Lelked zabolázza meg féktelen érzékeinket! Vezess el és adj erőt ahhoz, ami igaz javunk: hogy megtartsuk törvényeidet, és minden tevékenységünkben folyton
örvendjünk a te csodálatos és felüdítő jelenlétednek!
Tiéd minden szent dicsérete és magasztalása mindörökké. Ámen.

https://youtu.be/bEt-8g9W58M

https://youtu.be/9ux3uMea5ZI

„Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok”. Szent Lukács, aki evangéliumában különleges módon figyel és hívja fel figyelmünket a Szentlélek szerepére, most egy kiváltságos pillanatról beszél.

Jézusra már megkeresztelkedésekor rászáll a Lélek. A Szentlélekkel eltelve tér vissza a Jordántól, majd a Lélek viszi a pusztába negyven napra, ahol az ördög kísértette. A Lélek erejében tér vissza Galileába, ahol elterjed a híre és tanít. Amikor pedig szombaton, szokásához híven elmegy a zsinagógába és feláll olvasni, Izajás próféta könyvtekercsét adják neki, amiből erre a részre talál: „Az Úr Lelke rajtam, ő kent föl engem”.

Gyakran előfordul, hogy a figyelmünk a Lélek létén és tevékenységén túl rögtön arra fókuszál, hogy általa mit hirdet Jézus és kinek. Az előbbire a válasz az örömhír, a szabadulás, a látás, a szabadon bocsátás és az Úr esztendejének elérkezte. A kiknek kérdésére szintén fontos a felelet: a szegényeknek, a foglyoknak, a vakoknak és a megtörteknek. Pápai enciklikák sora elemzi a szöveg kimeríthetetlenül gazdag távlatait. Szent II. János Pál a katekétikai, evangelizációs, szociális, karitatív, missziós és életvédelmi szempontokon túl a keresztény életstílussal, különösen a megszentelt élettel, a papi és püspöki szolgálattal kapcsolatos szempontokról tanít. Benedek pápa a hittel, Ferenc pedig az evangélium örömével, a hivatás meghallásával, megfontolásával és megélésével kapcsolatban elmélkedik róla.

A „mit” és „kiknek” kérdéseire felelő gondolatok azonban csak akkor érthetők és érzékelhetők igazán, ha egészen közel hajolunk az eseményhez. Olyannyira, hogy szinte az arcunkon érezzük a Lélek lehelletének cirógatását. Mint egykor Órigenész, aki egy alvó kisgyermek fölé hajolva azt mondta, hogy „itt lélegzik a Szentlélek”. 

Izajás prófétai szövege ugyanis kulcsfontosságú az egész Ószövetség „Lélekről” szóló tanításában. Híd a régi szentírási „Lélek” fogalom – amelyet „karizmatikus lehelet”-nek értelmeztek – és a „Szentlélek” között, aki személy és ajándék a személy számára. A Dávid családjából való Messiás ugyanis maga is személy, akin rajta van az Úr lelke.

A korábbi filozófiai-teológiai gondolkodás az ember személyes valóságával kapcsolatban az egyediség, az értelem, a szabad akarat és a halhatatlan lélek mozzanatait emelte ki. Manapság - mindezek igazságát megőrizve - egy újabb felismerés válik egyre fontosabbá. Személy az, aki kapcsolatban van. Az emberi személy szétszakíthatatlanul kapcsolódik az élettelen és élő világhoz, más emberekhez és Istenhez. Személy csak más személyekkel való közösségben létezhet, bontakozhat ki és teljesedhet be.

Krisztus tevékenysége, messiási küldetése, prófétai, pásztori és papi szolgálata is csak létének és személyének, vagyis istenkapcsolatának titka felől közelíthető meg. Ebből ered az Egyház misztériuma, közössége és küldetése is. Ebben részesül és ezeket hivatott szolgálni minden megkeresztelt ember, a királyi és a szolgálati papság, a karizmák és a szent rendek ajándékainak Krisztustól s a Lélektől ajándékozott módja és mértéke szerint.

„Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok”. Jézus nemcsak térben és személyes relációban, hanem az időben is beteljesedettnek mondja a Lélekkel való kapcsolatát. A kegyelem esztendejét meghirdető Istenember ma van jelen a rá szálló Lélek számára és nyitja meg számunkra is a Szentháromság minden képzeletünket felülmúló végső, eszkatológikus idejét. A „végső dolgokról” szóló elmélkedés ugyanis nem csupán a halálunk utáni események, az utolsó ítélet, a test feltámadása, a mennyország, a tisztító tűz és a kárhozat lehetőségének ideje, hanem az irgalmas és emberszerető Isten Jézus által végérvényesen és visszavonhatatlanul meghirdetett kegyelmi esztendejének örök mai napja.

Az Izajás prófétát olvasó Jézus emberi természetének a Lélek beteljesítő jelenlétére nyitott valósága így meghívás minden Szentírást olvasó ember számára is. Az invitálást elfogadó jelenlétünk azonban nem csak Isten Szentlelke, hanem egymás és önmagunk számára sem magától értetődő.

Notker Wolf, emeritus bencés prímás apát, aki Szent Benedek regulája alapján többek között csúcsmenedzsereknek is tartott lelkigyakorlatokat, a „Szánj időt magadra, hogy életed legyen” című könyvében egy három karikatúrából álló képsorral tanít. Az elsőn egy elegánsan öltözött üzletember ül az irodájában és egy gondolati buborékban a golfpályán van. A másodikon ugyanő a golfpályán a szerelmére gondol. A harmadikon a szerelmével van, és a munkájára gondol. Soha sincs ott, ahol éppen lennie kellene! Vajon mi képesek vagyunk arra, hogy jelen legyünk egymás és Isten színe előtt?

A „Szentlélek” személy és ajándék a személy számára. Szent Lukács, az ige szemtanúinak és munkatársainak tanúságtétele nyomán maga is az ajándék nyomába eredt, hogy a Személy titkának tanúja és munkatársa legyen. A Krisztust felkenő Lélek erejében minket is ebbe az eleven kapcsolatba, közösségbe, küldetésbe és titkos beteljesedésbe invitál, még ma!

Ahogy a vőlegény örül menyasszonyának, úgy örül neked Istened 

Bevezetés

Jézus, miután megkeresztelkedett a Jordán vizében, megkezdte nyilvános működését Galileában. Nem véletlen, hogy embereket üdvözítő cselekedeteinek, s csodáinak sorozatát egy lakodalommal kezdte meg, a galileai Kánában.

Az ifjú pár, aki meghívta Jézust a menyegzőre minden bizonnyal örült, hogy Jézus elfogadta meghívásukat.

A mai ifjúpárok meghívják e Jézust a lakodalomra? S mi mit teszünk, hogy meghívják? Hogy templomi esküvőjük is legyen? Hogy az Úr áldásával induljanak el a házasélet útján? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Urunk! Bocsásd meg, hogy közömbösek vagyunk a házasságot ért támadásokkal szemben. Uram irgalmazz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy közömbösen vesszük tudomásul, hogy honfitársaink többsége nem él szentségi házasságban. Krisztus kegyelmezz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy nem teszünk semmit az elvált házastársakért. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Jézus, miután megkeresztelkedett a Jordán vizében, megkezdte nyilvános működését Galileában. Nem véletlen, hogy embereket üdvözítő cselekedeteinek, s csodáinak sorozatát egy lakodalomban, a galileai Kánában kezdte meg.

Az ifjú pár, aki meghívta Jézust a menyegzőre minden bizonnyal már hallott a "Názáreti Prófétáról". Azt azonban nem sejtették, hogy ezzel a meghívásukkal, jóllehet névtelenül, de bekerülnek az evangéliumba, és ahol csak azt hirdetik, róluk is szó lesz.

Ez a történet nem csupán régmúlt eseményre irányítja figyelmünket, hanem figyelmeztetni akar egy fontos dologra. Nevezetesen arra, hogy milyen áldás fakad abból, ha meghívjuk Jézust életünkbe. Lehet, hogy a világ előtt ismeretlenek maradunk, de nevünk, ha nem is az evangéliumba, de az Élet Könyvébe bekerül.

A kánai házaspár tette azt mutatja, hogy Jézust hívni kell, a házasságkötéskor is, a házas életben is!

Az Úr Jézus elfogadta az ifjú házaspár meghívását és megtisztelte őket jelenlétével, hiszen nem világtól elforduló aszkéta Ő, aki megveti az élet tiszta örömeit. Követői sem azok, és nem is lehetnek azok.

Ezzel jelezni akarta azt is, hogy Ő olyan értékekkel gazdagítja a házasságot, amelyek nélkülözhetetlenek annak tartós boldogságához.

Mégis mennyi olyan házasságkötés van, amelyikre nem hívják meg, csak polgári kötésben élnek, vagy úgynevezett élettársi kapcsolatban.

Mennyi olyan házasságkötés van, amelyikre meghívják ugyan Jézust a házasélet kezdetén, a házasságkötéskor, de amikor jönnek a házaséletben a problémák, nem Jézushoz fordulnak segítségért, hanem az elkereszténytelenített közvéleményhez, és elfogadják az általa sugallt megoldást. Hűtlenné lesznek egykori esküvői ígéretükhöz: „a holtomiglan - holtáiglan” –hoz, és újabb házasságkötéssel próbálkoznak. Ezekre már nem is hívják meg Jézust, mert ezek már csak polgárilag köthetők meg.

Azonban ne dobjunk rájuk sohasem követ. Nagy probléma ez számukra, a társadalom számára, de az Egyház számára is! Évtizedek óta keresi maga az Egyház is számukra a kedvező megoldást. Hiszen többségük buzgó, templombajáró hívők és mintaszerűen nevelik családjukat Isten és emberszeretetre.

A mai evangéliumi elbeszélést hallva nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy Jézus első csodáját Mária közbenjárására cselekedte. A jó asszony fejlett empátia érzékével mindig észreveszi a bajt, és résztvevő szívvel fordul a bajban lévők felé. Nem csoda tehát, ha Mária, elsőnek veszi észre a lakodalmas ház zavarát. Elfogyott a boruk és emberileg lehetetlen gondoskodni gyors pótlásáról. Ezért fiához fordul, csodát vár, segítséget kér és remél.

„Mit akarsz tőlem, Asszony! Még nem jött el az én órám” hangzik Jézus válasza.

Sokan erre a jézusi mondatra hivatkoznak, amikor igazolni akarják Mária-tisztelet ellenességüket. Protestáns testvéreink közül sokan még ma is, az egységkeresés napjaiban is.

Pedig akik ismerik a keleti népek szokásait és szólásait, azok jól tudják, hogy ez, a kérés udvarias visszautasítása, illetve csak az elodázása volt. A Szűzanya nem vette ezt sértésnek, nem vette elutasításnak sem. Ezt bizonyítják a szavai: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond.”

Amint az evangélium további elbeszélésből tudjuk, Jézus nem elutasította, hanem megtette azt, amit Anyja, Mária kért. Erre kellene felfigyelniük protestáns testvéreinknek, de nekünk is hívő katolikusoknak! Jézus, amit Mária közvetít feléje, teljesíti.  

Máriának e szavait pedig: „Tegyetek meg mindent, amit fiam mond!” sohasem lenne szabad elfelejtenünk. Ez a Szűzanya-tisztelet lényege! Ő Jézushoz, Istenhez irányítja azokat, akik Őhozzá fordulnak.

Ma nekünk mondja: „Tegyétek meg mindazt, amit Jézus mond nektek”. Ha megtesszük, akkor, miként a kánai menyegzőn résztvevőké, úgy a mi egyéni, családi és nemzeti életünk is örömtelibb lesz.

Ámen

1. Jeremiás meghívása (Jer 1, 4–5. 17–19)

A próféta épp gyengesége el- és beismerésével válik képessé arra, hogy Isten hasznára legyen. Az igazi próféták alkalmatlanságuk tudatában állnak Isten rendelkezésére.

2. A szeretethimnusz (1Kor 12, 31–13, 13)

Az eredeti Szent pál-i szövegben túlnyomórészt igék szerepelnek: hosszan tűr, jót tesz, nem féltékenykedik. Az apostol mintegy ezzel húzza alá, hogy a szeretet elsősorban cselekszik. Ahogy Teréz anya mondaná: ha azt mondod, hogy szeretsz valakit, én azt kérdem: mit teszel érte? Képes vagy áldozatot hozni, szenvedni, tűrni, megbocsátani?

Manapság kiforgattuk a szeretet értelmét. Inkább szeretnénk birtokolni, mint egy tárgyat, szeretteinket is inkább lecserélni, ha „elhasználódtak”… A szeretet valójában tevékeny alkotás. A házasságban is, a barátságban is. Állandóan azon lenni, hogy remekművet hozzunk létre. Szeretlek, annak ellenére, hogy… Felszínre hozom a benned rejlő jót, szárnyakat adok szeretetednek. Ezt tanuljuk Jézus Krisztustól. Mert Isten maga a szeretet.

3. A názáreti fogadtatás (Lk 4, 21–30)

Ma ott folytatjuk, ahol a múlt vasárnap abbahagytuk. A názáreti ács fia otthon, honfitársai körében hirdeti Isten szabadításának örömhírét. Eleinte ámulnak szavain, csodálkoznak az ékes beszéden, csüggnek a prófétai prédikáción. Már az is provokálóan hat, amikor kijelenti: ma beteljesedett mindaz, amit az imént hallottatok. A kicsiny názáreti zsinagógában pattanásig feszült a légkör. A levegő várakozással telítődik, valaminek történnie kell. Maga Jézus a kezdeményező. Valósággal felkorbácsolja az indulatokat, idézi a közmondást: orvos gyógyítsd meg magadat. A názáretiek ugyanis elvárnák, hogy olcsó népszerűségért földijük csodákkal bizonyítsa prófétai tehetségét.

Jézus – dacára annak, hogy szereti szülőföldjét, véreit – nem akar mindenáron kedveskedni nekik. Nem szeretne a nemzetieskedő, a nepotizmus vádjával illethető csodadoktorok sikeréhségének csapdájába esni. Ugyan csalódott honfitársaiban, mégsem enged a közvélemény ingatag széljárásának. A lincselési hangulat ellenére sem köt kompromisszumot övéivel. Tudva azt, hogy a prófétát sosem becsülték saját hazájában, értésükre adja, hogy nem sajátíthatják ki maguknak. Ő nem azért jött, hogy kedvükben járjon. Küldetése előtt tárva az egész világ. És ezzel nem becsülte le őket, nem tagadta meg hovatartozását. Sőt, velük még szigorúbb, tőlük még többet várna el: azt, hogy elfogadják Isten egyetemes üdvözítő szeretetét. Miközben nem zár ki egyetlen népet sem a mennyek országából. És ha otthon, a próféta hazájában nem fogadják szívesen az örömhírt, elviszi a kívülállóknak, a pogányoknak, a föld minden népének.

Mintha csak mi lennénk ma a názáretiek. Amikor egyházunktól-egyházainktól is olyasmit kérünk számon, amivel elvitatnánk a kereszténység lényegét. Az ún. nemzeti egyházak éppen ennek sajnálatos példái…

De az Úr Jézus Názáretben a keresztény misszió tágassága, az evangélium újszerűsége mellett tör lándzsát. Sem a nemzeti identitást feladó vagy elmosó globalizáció, sem a beszűkült, nemzetieskedő köldöknézés „vonzóbb” útját nem választja, hanem a mindenki felé nyitott, mindenkit befogadó és mégis testre szabott isteni szeretet életfelfogását hirdeti meg.

Ez a kilátás megfélemlíti a názáreti hallgatóságot. Felháborodnak, gyilkos szándékaikat nem rejtve véka alá le akarják taszítani a szakadékba az előbb még csodált rabbit. De aztán csak nem mernek hozzányúlni. Ő áthaladt köztük és elment.

Milyen jó lenne, ha felismernénk prófétáink szavában az idők teljességét. Milyen jó lenne az egyszeri, hétköznapi eseményekben is felfedeznünk az isteni jelzéseket, kihívásokat, különleges csodavárás nélkül. Isten akaratának, az üdvösségnek közvetítője személyes életünkben lehet, hogy épp házastársunk, főnökünk, gyermekünk, szomszédunk. De az is lehet, hogy egy utcán kéregető koldus vagy egy felénk kiabáló idegen képében szól hozzánk. Nem föltétlen nagyszabású fordulatokra, világégésszerű katasztrófákra van szükség a megtéréshez, hanem annak meghallására, hogy az üdvösség, a kegyelem órája itt, most, nekem szól! Biblikusok meglátása szerint azért, hogy ami Názáretben elkezdődött, az a Golgotán beteljesedhessék.

Mert a kereszten is ez volt a végszava: beteljesedett!

Vízkereszt ünnepének központi mondanivalója az, hogy a három napkeleti bölcs látogatása által nyilvánvalóvá lett, hogy Jézus Krisztus a világ Megváltója, és mindenki üdvösségéért testesült meg az Isten Fia.

A napkeleti bölcsekről szóló evangéliumi részt olvasva elgondolkodhatunk azon, hogy nemcsak az Isten indult el felénk, amit karácsonykor ünnepeltünk, a megtestesülés és megszületés történetében, hanem az ember is „mozgásba lendül”-t.

A Gyermek, aki Betlehemben Máriától született, nemcsak a választott néphez jött, akit a betlehemi pásztorok jelképeznek, hanem az egész emberiséghez, akit ma a napkeletről érkezett bölcsek, a „háromkirályok” képviselnek.

Valójában éppen a bölcsekre és az ő Messiást kereső vonulásukra, és a megtalálás örömére irányítja ma az egyház figyelmünket, hogy elmélkedjünk róla. Hogy elgondolkodjunk azon, hogy mit tanulhatunk ma a csillagot követőktől, akik a Messiást keresve a semmiből indultak, és senki sem tudta megakadályozni őket abban, hogy célba jussanak.

A napkeleti bölcsek felismerték, az Isten nem e világ hatalmában jelenik meg, hanem szeretetének alázatában fordul felénk. Ezért a napkeleti bölcsek evangéliuma mindannyiunkhoz közel áll, karácsony titkát mélyíti el bennünk.

Érdemes megfigyelni az események kettős vonalát: az igazság keresését, a haladást, a megtalálás örömét és az igazság keresésének a megakadályozását, az ellenállást, a félelmet, a zavart, a háborgást. A kettő nagyon jól elkülönül egymástól, személyekben, helyzetekben, viselkedésben, de még a történetben szereplő városok neveiben is.

A haladást képviselik a bölcsek, akik őszinte, nyílt emberek, egyszerűek, örömteliek. Az ellenállást, Heródes vezeti, és környezete osztozik benne, a képmutatók, a gyanakvók, az aggódók. A haladás kis, vidéki városkája Betlehem, míg az ellenállás, a gőgös, öntelt hatalom városa Jeruzsálem. A két front, a két tűz között található az a szelíd Jézus, aki gyermek, védtelen, szótlan, elfogadó, az igazi hatalom birtokosa, aki miatt ez a kettősség ennyire láthatóvá válik.

A haladás és az ellenállás valamiképpen mindig tényezője az emberiség történelmének. Természetesen nem az ateista értelemben, nem osztályharcra, inkább az örök igazságra kiélezetten.

Van azonban az ellenállásnak, a feltámadó heródesi indulatoknak egy másik következménye is: nemcsak Heródes rémül meg, hanem az evangélista szerint „vele együtt egész Jeruzsálem”(Mt 2,3). A nagyzolástól szenvedő, hatalomféltő király félelme érthető, hiszen Jézus „a zsidók újszülött királya” egy esetleges rivális, vetélytárs is lehet…

De a nép nem éppen Heródestől szenved? Miért nem örül egy új király feltűnésének? Miért nem szánja el magát, hogy útra keljen a bölcsekkel és felkeresse a Kisdedet?

Talán azért, mert a passzivitás, a kényelem szeretet, a megszokás visszahúzó ereje rajtuk is elhatalmasodik. Így voltak a zsidók annak idején Egyiptomban, bár szenvedtek a fáraótól, mégsem volt erejük ledobni magukról az igát, inkább elnyomták magukban a szabadságvágyat. Egyedül Mózes volt a haladás embere, aki nem altatta el magában az emberekért érzett felelősségtudatot.

Ma is fellelhető a világban, néha még a szívünkben is ez a lelkület: a heródesi visszahúzó erő, amely aztán kioltja belőlünk a keresés, a lelkesedés, a hűség, az igazi emberi érzések tüzét, s helyükben kínlódunk a fenyegetettséggel, az erőszakkal, a magánnyal, a tehetetlenséggel, a félelemmel.

De ugyanígy gondot jelent az is, amikor azon kapjuk magunkat, hogy keményen hajtunk, kutatunk, könyöklünk, törtetünk ezerrel, de nem a Betlehemi Kisded felé, hanem az evilági hamis biztonságtudat megteremtése, a tiszavirág életű hatalom megszerzése, a csalfa karrier felépítése, az áldozattól mentes, kényelmes élet megvalósítása felé!

Igaza van az egyik neves gondolkodónak (Erich Frommnak), aki szerint a ma emberét: „Egy rémkép kerítette hatalmába... legfőbb célja az anyagi teljesítmény és a maximális fogyasztás”- és semmi más.

A napkeleti bölcsek feladata akkor sem, ma sem egyszerű. „Látták csillagát napkeleten” és elindultak a keresésére, hittek benne, bátran vállalkoztak, nem tartóztatta őket vissza az utazás fáradalma, veszélye, a megszokott életforma kényelmének feladása.

Erre a nagy vállalkozásra szólít minket is keresztény hivatásunk. A heródesi ellenállást leküzdve, egy Jeruzsálemnyi hitetlen, közömbös, céltalan, képmutató emberrel szemben vállalnunk kell a hit harcát, megpróbáltatásait, de azután a megtalálás páratlan örömét is!

Visszahúzó erő lehet a belső tehetetlenségünk, kényelmünk, kísértéseink, a kettős életformához: az Istenes élet mellett, a bűnös életvitelhez, a testi vágyak kielégítéséhez való, minden felelősség, elkötelezettség vállalás nélküli ragaszkodásunk, vagy az anyagiak féktelen harácsolása, illetve a mások verejtékén való gyors meggazdagodás, vagy épen a káros szenvedélyek mindenáron való kielégítése miatti elszegényedés, illetve a lustaságból, a becsületes munka kerüléséből származó nincstelenség. Buta módon, talán önmagunkat is becsapva azt gondoljuk, hogy mindkettőt egyszerre élhetjük: szerethetjük Istent, miközben fittyet hányunk törvényeire, és semmibe vesszük embertársainkat.

Évente, vagy a nagyobb ünnepek alkalmával megszokásból elvégezzük szentgyónásunkat, de eszünk ágában sincs változtatni helytelen, bűnös, kicsinyeket botránkoztató életvitelünkön, gondolkodásmódunkon.

Egyik korábbi állomáshelyemen történt, hogy bérmálkozásra készülőben a szentségekkel, köztük a házasság szentségével, annak felbonthatatlanságával, a sírig tartó házastársi hűséggel foglalkoztunk. Hittanóra után megkeresett az egyik fiatal és föltette az őt foglalkoztató nagy kérdést. Ha igaz mind az, amit a házasságszentségével kapcsolatosan mondtunk, akkor mégis, hogyan lehetséges, hogy az ő hívő, templomba járó, igaz a szentségekkel nem élő nagybátyja, akinek családja, felesége, gyereke van, időnként a munkahelyi feladatokra hivatkozva eltűnik otthonról és a közeli városban együtt él egy másik asszonnyal és esze ágában sincs változtatni ezen? Hogyan lehetséges, hogyan egyeztethető össze ez a kettős életforma az öntudatos keresztény élettel, a házasságszentségével kapcsolatosan vallott keresztény felfogással? – kérdezte a nyolcadikos fiatal. Azt hiszem, az ilyen és ehhez hasonló esetekkel kapcsolatban írja szent Máté evangélista: „aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék”(Mt 18, 6). 

Lehetnek tárgyi visszahúzó erők is, mint például a kor divatja szerint élő külvilág. Olykor a rosszul használt internet, TV, a manipulált és keresztény ellenes média. De lehet a rossz barát, társaság, akik megpróbálnak lebeszélni, akik kinevetnek a keresztény értékrendhez való ragaszkodásunk miatt – mint amilyen a hitünk gyakorlása, az igazmondás, a becsületesség, a házasság előtti tisztaság megőrzése, a házastárshoz való feltétlen hűség, a becsülettel végzett munka, az igazságos bér megadása, a társadalom peremére szorultak, a szükséget szenvedők megsegítése… 

A mai ünnep legbensőbb értelme, hogy az Isten Fia megjelent közöttünk, és az ő fénye, tanítása „kiragadott minket a sötétség hatalmából” (Kol 1,12), így a bölcsek csillaga, a hit fénye minket is vezethet, de csak akkor, ha nyitottak vagyunk rá, ha befogadjuk életünkbe. Ne feledjük, hogy azok számára mindig van betlehemi csillag az égen, akik bíznak Istenben.

A bölcsek életéből láthatjuk, hogy a kereső és megtaláló emberek élménye csodálatos: látnak, örvendeznek, szívük tele van hálával, s ennek következtében ajándékaikkal leborulva hódolnak az Istengyermek előtt, majd pedig más úton térnek vissza hazájukba.

Ez a sors vár mindannyiunkra, ha készek vagyunk legyőzni a visszahúzó erőket, ha Heródes félelmein, aggodalmain túllépve elindulunk a keresés éjszakájában, és a tiszta szeretet Krisztusát akarjuk megtalálni.

A vízkereszti, a betlehemi Gyermekkel való találkozás után, a bölcsekhez hasonlóan utunkat már mi sem folytathatjuk a megszokott kerékvágásban, a bűnös életforma, a kényelmes divat szerint. A napkeleti Bölcsek példájára mi sem térhetünk vissza „Heródeshez, Jeruzsálembe”, az isteni törvényekre fittyet hányó, a krisztusi tanítástól idegen, botránkoztató életformához, hanem más úton kell tovább mennünk. Más úton, mégpedig a hitnek az útján, az öntudatos hitnek olykor göröngyös ösvényén kell folytatnunk életvitelünket. A betlehemi Gyermekkel való találkozás után nem járhatjuk a korábbi kettős életutat, mert az elkötelezett keresztény ember életében nincs helye: a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon elvnek.

A mai evangéliumi történet nemcsak arról beszél, hogy a vágyakozó, a szomjazó ember keres, aztán amikor talál, a forrásnál, semmivel sem törődve, mintegy rátapad a friss vízre. Hisz a bölcsek, miután megtalálták a betlehemi Kisdedet és leborulva hódoltak az újszülött Király előtt, azután „fölnyitották kincses ládájukat, és ajándékokat adtak neki”- mert nem üres kézzel érkeztek hozzá.

Egy karácsonyi festmény szerint (Alfred Gottwald) az egyik térdeplő király kezében aranyaktól, láncoktól, koronától roskadozó tál látható, a kopasz, fehér szakállú öreg bölcs egy élet gyűjteményét tartja a kezében. Mások, később csak parányi semmiséggel érkeznek, mint a kenyérszaporításkor a fiú: „öt árpakenyérrel és két hallal” (Jn 6,9), vagy az özvegyasszony két fillérrel; az Úr azonban mindent örömmel fogad, itt is ott is.

Valamit nekünk is vinnünk kell a betlehemi Kisdednek. Valamit nekünk is adnunk kell, magunkból ajándékoznunk, amikor megtaláltuk az Istent. Zakeus, a vámos is adott, a vagyona felét (Lk 19,8), a szegény asszony két fillérét, azaz teljes megélhetését (Lk 21,2), Pál és a többi apostol is odaadta az egész életét.

Hogy lehetne üres a kezünk, amikor feléje indulunk, hisz övé az életünk, az időnk, a tehetségünk, az ötleteink, a sikereink, szeretteink, szolgálatunk…

A mai szentmisében kérjük Istent, nyissa meg értelmünket, szemünket, Krisztus fénye ragyogja be szívünk sötétségét, hogy keresni tudjuk, hogy kegyelmével a hozzá vezető útra rátaláljunk és arról soha le ne térjünk. Hogy az a számtalan sok ember, aki rá vár, ne hiába kutassa. S, hogy valamennyien odaadással induljunk a nyomába, hogy felismerjük őt, a betlehemi Kisdedben, a segítségre szoruló embertársban, a szentmiseáldozat átváltoztatott fehér ostya színében, s a bölcsek hitével és áldozatos lelkületével hódoljunk mi is előtte. Ámen.

CLIO

Már sokan vállalkoztak arra, hogy a körünkben lejátszódott eseményeket leírják, úgy, ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az isteni igének. Most jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek pontosan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletre méltó Teofil, hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanítások, amelyekre oktattak.

Abban az időben: Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez van írva. Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje. Összetekerte az írást, átadta a szolgának és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok. Lk 4,1-4; 14-21

Meggyőzés

Mottó: Hogy meggyőződjél róla. – Lukács ars poeticája fontos közleményt tartalmaz az evangéliumok és az evangélisták szándékát illetően. Nem történelmet írnak, nem a megtörtént dolgokat mesélik el hagyományőrzés vagy példaadás okán, mint a krónikások. Az evangéliumok apologetikus írások, hitvédelmi iratok, és ez bevallott céljuk. Nem szórakoztatni akarnak, hanem hitünket megszilárdítani. Ennek a stratégiának része ugyan, hogy a szerző utánajár az eseményeknek, de nem a teljesség, hanem kizárólag a hitelesség kedvéért. Hogy higgyünk: azért törekszik hitelességre, nem a szakma becsületéért, nem is a szerző hírnevéért. És nem a történész hideg tárgyilagossága vezeti, hanem őszinte lelkesedés. Nem semleges, hanem szenvedélyes. Nem tárgyi tudást, nem tényeket akar megosztani, hanem elkötelezettséget a történelmi Jézusnak, aki egyúttal a történelem felett áll, annak ura. Ez a hatalom már ott rejlett az írásokban, mint ígéretben is, és a mai szemelvény pont azt a pillanatot rögzíti, amikor a kettő találkozik. Az (isteni) Ígéret a jövőről a Mában találkozik a történelemmel. Boldogok, akik megérték ezt a pillanatot! Az írások hatalma, hogy ennek kétezer év távlatában is szemtanúi, résztvevői lehetünk. Ma is igaz: ma beteljesedett az Írás.

Lk 1,1–4; 4,14–21 „Az Úr lelke rajtam…”

Egyes racionalisták szerint nincs többé szükségünk prófétákra, mert ők, az elmúlt korok ellenőrizhetetlen gondolkodói a prófétasággal oly sokszor visszaéltek, hogy hasznosabb, biztonságosabb a kiegyensúlyozott racionális gondolkodás. Másrészt nem tagadhatjuk, hogy a racionális gondolkodás korában is léteznek szegények, megtörtek, foglyok. Az emberi társadalomnak ezt a problémáját nem számolta föl az ipari és műszaki fejlődés. Ez a probléma nem tűnt el a legfejlettebb, leggazdagabb és legjobban szervezett társadalmak életéből sem.

De mi is a prófétaság? Nem pusztán a Bibliában és nem csupán a zsidóságban található sajátos intézmény, hanem az egész keleti kultúrában mindenütt működtek, és ezt a Szentírás sem tagadja. Bár a köztudat a bibliai prófétákat pozitív személyeknek tekinti, valójában nem minden bibliai próféta pozitív. Már az ókorban is felfedezték ezzel az intézménnyel visszaélőket. Csak a Jahve prófétákat tekintették igazán pozitív személyiségeknek. Működésük minden esetben meghívási történettel kezdődött. Ettől kezdve olyan belső parancsot éreztek az Isten ügye, és az igazság képviseletére, amely az életösztönnél, és a józan veszélyérzetnél erősebb felhívást jelentett számukra. A próféták bírálták az ószövetségi rituális vallásosságot és a szív-vallásosságot szorgalmazták. Őket tekintjük a zsidó vallási fejlődés motorjainak.

Jézus az Istenhez fűződő viszonyát írja le, amikor a prófétától vett idézettel kijelenti: „Az Úr lelke rajtam, ő kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek.” Jézus mindegyik szava és cselekedete Örömhír. A gyógyításai, a csodái, a beszédei, a bírói ítéletei, mind az egyén és a közösség számára szolgáló örömhírek.

Jézus nem a zsidó vallási kötelességét teljesíti, hanem Isten örömhírét hirdeti szóval és tettel. Úgy viselkedik, mint az Isten, mégis tőle senki sem retten meg, mert úgy gondoskodik, és úgy szeret, úgy bocsát meg, mint az Isten. Nagyon hamar fölfedezi, hogy az élet folyamata önmagában, az emberek pedig egymás számára is rengeteg rettenetet, félelmet teremtenek. Fölfedezi, hogy kora vallása is inkább nyűg, rettenet, félelemkeltő eszköz, mint segítség a

110 jóra, szabadulás a természetes és természetfölötti szorongásától. Ilyen általánosan és hatásosan örömhírt hirdetni csak az tud, akit nem gyötör sem földi sem égi szorongás.

Jézus nem csak megszabadítani, vagy ahogyan azt vallási nyelven mondjuk, megváltani jött, hanem maga is szabad volt a szó legnemesebb és legteljesebb értelmében. Szabad volt az emberi előítéletek szorongásától. Szabad volt a fájdalom rettenetétől, nem azért, mert nem érezte, hanem mert tudta, hogyan kell elviselnie. Szabad volt a hatalmasok gőgjének megalázásától, azért mert olyan hatalmat, amelyet azok birtokoltak, még a szíve legmélyén sem kívánt magának. De szabad volt az istentisztelet lesújtó, félelmet keltő jellegétől, mert ő az Istent úgy szerette, mint jó gyermek a jó apját.

Ezt a lelki és testi állapotot akarta meggyökereztetni a földön. Egy hitet, amely nem csak a bölcsőtől a sírig, hanem még azután is elkíséri az embert. A szívjóságból adó jócselekedetet, amelyek nem várnak viszonzást és nem kívánnak nyilvánosságot. Számára ezt jelentette, hogy az Úr Lelke rajta van, vagyis az Isten Lelke teljes egészében hatása alá vonta a személyiségét.

Bennünk is működik valamilyen lélek. Persze nem biztos, hogy az Isten, hanem a harag, a kétségbeesés, a sóvárgás, az irigység vagy valamilyen más egyáltalán nem pozitív, a Biblia nyelvén „tisztátalan lélek”.

De a tisztátalan lélekkel teli közösség, társadalom nem képes sem felfedezni, sem megoldani az emberi nyomorúságot. Az Úr Lelke még sokhelyütt hiánycikk. Ezért szenvedünk annyi mindentől. Pedig könnyen beszerezhető, tiszta szívben megtartható és mindenki által működtethető. Azt hiszem a boldog kor akkor jön el, amikor ezt a kijelentést többes számba tehetjük: „Az Úr Lelke rajtunk”.

A zsinagóga szolgájának imája

Drága Uram, Jézus! Fölkent Szabadító! Amikor az imént a zsinagógában odanyújtottam neked Izajás próféta könyvét, még nem tudtam ki vagy valójában, csak azt, hogy a József nevű ács fia vagy, akit én is ismertem. De miután felolvastad a könyvből a jövendölés szavait, és visszaadván a tekercset a szemembe néztél, abban a pillanatban megértettem, hogy miről beszélt Izajás próféta és a többi próféták, akik a Messiást megjövendölték. Örül és örvend a lelkem, hogy felismertetted velem az igazságot, hogy eljött az idő, amikor az Úr, a mi Istenünk az ő Fölkentje által Örömhírt és szabadulást hoz, látást és gyógyulást az Igaz Izraelnek.

Köszönöm Jézus, hogy te vagy az, akit epedve várunk! Köszönöm, hogy kihirdeted az Úr kedves esztendejét, hogy gyászunk végre ünnepre forduljon. Kérlek, Uram, Jézus, te akiben felismertem az Üdvözítőt, adj erős hitet, hogy követni tudjalak ezután életem minden napján! Adj bátor szívet, hogy mindenki előtt én is merjem hirdetni, hogy te, a názáreti Jézus vagy a Krisztus, a Megváltó! És kérlek, add, hogy mindazok, akik most itt vannak és hallgatnak téged a názáreti zsinagógában, fölismerjék hatalmadat és küldetésedet, és mindazok, akik majd hallgatnak téged, a városokban, az utcákon, a tereken, a mezőn járva vagy a hegyen, mind felismerjenek téged, hogy az egész nép és az egész föld színe megújulhasson általad. Dicsőítelek és áldalak, hogy ma a mi fülünk hallatára teljesedett be ez az Írás! Amen.

Életszilánkok a 2022-es esztendőre

Ajánld múltadat Isten irgalmába s békülj ki vele, nehogy már az állandó róla való rágódásod jelenedet és jövődet is rossz irányba terelje.

Amit mások rólad gondolnak és hátad mögött mondanak, az nem a te bajod. Hagyd rájuk – és Istenre!

Az idő szinte mindent meggyógyít – adj magadnak időt, és bizakodj, mert közben Isten is keresi számodra a gyógyírt.

Ne hasonlítsd össze magad senkivel! Ne ítélj meg senkit! Ne mondd el embertársaid hibáit másoknak! Inkább beszélj róluk Istennel! Fogalmad sincs, mit jelent valaki másnak a bőrében lenni.

Az csak természetes, hogy te sem tudhatsz minden kérdésre válaszolni. Ne aggódj hát! A válaszokat ugyanis Isten eszedbe fogja majd juttatni, a kellő időben.

Isten után egyedül te vagy saját boldogságod kovácsa, senki más. Mit tétlenkedsz hát?

Nevess! Nem neked kell hordoznod és megoldanod a világ valamennyi problémáját. Istennek elég széles a válla! Helyezd őket az Ő vállaira!

Imre atya

Mindez kezdetben nagyon nehéznek tűnik föl -- és nem ok nélkül --
mert hiszen önmagunk ellen kell harcolnunk. De ha az ember egyszer
belefogott, Isten oly erősen működik a lélekben és úgy elárasztja
kegyelmeivel, hogy csekélységnek tartja mindazt, amit az életben
tehet. Mi szerzetesek pedig meghozzuk a legnagyobb áldozatot is,
amennyiben Isten iránti szeretetből lemondunk szabadságunkról;
akaratunkat másénak rendeljük alá; s annyi fáradságot, böjtöt,
hallgatást, elzárkózottságot és közös imádságot vállalunk, hogy még ha
keresnők is a pihenést, ugyancsak ritkán juthatunk hozzá. Sőt az is
igaz, hogy sok kolostort láttam, de nem találtam bennük egyetlen
kényelemszeretőt sem, kivéve önmagamat. Ha tehát külsőleg úgyis
gyakoroljuk az önmegtagadást, miért ne tennők azt belsőleg is, mikor
ezáltal minden sokkal rendszeresebb, érdemszerzőbb és tökéletesebb
lesz s minden fáradság édessé és könnyűvé válik. Ezt a belső
önmegtagadást pedig azáltal gyakoroljuk, ha, mint mondottam, nem
cselekszünk saját akaratunk és érzéki vágyunk szerint még a legkisebb
dolgokban sem, míg végre sikerül a testet a léleknek alávetnünk.

A levélnek ez az utolsó része azt a boldogságot idézi, melyet akkor éreztem, mikor hazajött a Vizitációból; ön, anyám, engem vett karjára és Mária Célinet; nem győztem önt simogatni és hátrahajoltam, hogy megbámuljam nagy hajfonatát ... – ezután egy táblácska csokoládét adott, amit három hónapon át nekem tartogatott. Képzelheti, micsoda ereklye volt ez számomra! Mansba tett utazásomra is emlékszem, ekkor ültem először vonaton. Micsoda öröm volt kettesben utazni Mamával! ... De nem tudom már, hogy miért, sírni kezdtem és szegény kis Mamám Mansban nagynénémnek csak egy hitvány kis csúfságot tudott bemutatni, aki útközben vörösre sírta magát ... A társalgóban tett látogatásból semmi más emlékem nem maradt, csak az az egyetlen pillanat, mikor nagynéném odaadott egy kis fehér egeret és egy kartonpapír-kosárkát, tele bonbonnal, a tetejében éppen az én ujjamra való két szép cukorgyűrű díszelgett, rögtön ezt kiáltottam: – „Micsoda boldogság! Lesz gyűrű Céline- nek.” De ó, fájdalom! megfogom kosaram fülét, a másik kezemet Mamának adom s elindulunk; néhány lépés múlva megnézem kosaramat s látom, hogy csaknem minden cukrom elszóródott az utcán, mint Hüvelyk Matyi kavicsai ... Közelebbről is megnézem s látom, hogy az értékes gyűrűk egyikét is utolérte a bonbonok végzetes sorsa ... Nem volt mit adnom Céline-nek! ... Erre már kitör a fájdalmam, s kérem, hogy menjünk visszafelé, mama szemmelláthatóan ügyet sem vet rám. Ez már több volt a soknál, a könnyeket bőgés követte. Nem tudtam megérteni, hogy miért nem osztozott keserveimben s ez nagyban növelte fájdalmamat ...

„És nem bántam meg, hogy átadtam magam a Szeretetnek. Erősködött: Ó nem, nem bántam meg! Ellenkezőleg.” 27

A Szentlélek Úristen, mint szerető, gondos Édesatya, vagy Édesanya áll mellettünk és igyekszik gyógyítani lelkünk sebeit, betegségeit. [I. 21/1]

+ 1937.6.6. A hónap első vasárnapja. Ma végeztem el a havi lelkigyakorlatot. Felismerés a reggeli elmélkedésből: Bármit teszel is velem, Jézus, szeretni foglak, mert a Tied vagyok. Mindegy nekem, itt hagysz-e vagy máshova helyezel – mindig a Tied vagyok. Szeretetből alávetem magam legbölcsebb ítéleteidnek, ó, Istenem, s akaratod, Uram, az én mindennapi kenyerem. Te, aki ismered szívem minden rezdülését, tudod, hogy az egyedül Érted dobog, ó, Jézusom! Semmi sem tudja kioltani vágyamat utánad. Haldoklom Érted – mikor viszel végre lakásodba engem?

Tudom, hogy van valaki a közelemben, akiben fenntartás nélkül megbízhatok. És ez olyan dolog, ami nyugalmat és erőt ad.

Amíg szegényeink étel, fény, víz hiányában szen­vednek, képes vagyok-e én lemondani egy kis csemegé­ről, ami nem is szolgálja feltétlenül egészségemet?

Vigyázok-e arra, hogy ne használjak feleslegesen vizet és áramot? Jól elzárom-e a csapokat és leoltom-e a villanyt, vagy mindig másra hagyom ezeket a dolgokat?

Reggel szentmisehallgatás közben ismét nagy nyugtalanság vett erőt rajtam. Lelkemben kétségbeejtő küzdelem támadt, hogy ezek az érvek mind csak hazugságaim kitalált ellenérvei, melyekkel csak ámítom magam. Egy szó sem igaz mindebből, és ezáltal a vétkek úgy megszaporodtak lelkemben, (hogy) nem járulhatok a szentáldozáshoz, mert hazug vagyok. Én Isten irgalmára hagyatkozva mégiscsak magamhoz vettem az Úr Szent Testét. S abban a pillanatban kegyetlen kínnal, mint egy villámcsapás, teljes elmémben világosság támadt, hogy Isten nem akar lelkembe térni, mert bűneim sokasága miatt undort érez irántam, legszívesebben elhagyná testemet, és ajkamon keresztül kikívánkozik belőlem. Ajkamat nagyon össze kellett szorítanom minden erőmmel, hogy az Úr Szent Testét magamban tudjam tartani. Egész nap a lelkiismeret-furdalás miatt szenvedtem, mert éreznem kellett, hogy az Úr Jézus nem kíván velem egyesülni megrögzött hazugságaim miatt. Borzalmas lelkiállapotba kerültem. Ebben a szörnyű kínlódásomban arra gondoltam, drága jó nővérkém, hogy Öntől kérek tanácsot, mitévő legyek? Mert ez az állandó sok hazugság kárhozatba visz. Hisz már annyiszor meggyóntam, de hiába, nem tért be lelkembe a tartós nyugalom. Nem tudok a feloldozásban hinni, mert ha egyszer meggyóntam, miért kell nyugtalankodnom miatta? Tépelődésemben ugyanaz a meglátásom, hogy fel kell hagynom minden hazugságommal és meg kell semmisítenem azokat. S elhatároztam, hogy soha többé egy betűt sem írok le. Azóta lelkemben többször is hallottam, de nem írtam le, sőt igyekeztem elhárítani ezeket magamtól. Végképp fel akarok hagyni mindennel, ami miatt Isten kivet, vagyis kikívánkozik belőlem. Ez olyan szenvedés, melyhez hasonlót soha életemben nem éreztem, hogy a méltatlanul vett Szent Test nem akar velem egyesülni megrögzött bűnösségem miatt. Közben minden erőmmel Isten irgalmáért esedeztem és elhatároztam, hogy bármennyire érzem is lelkemben az ellenkezést, hogy Isten nem kíván velem egyesülni, én mégis bátorkodom alázatos bűnbánattal holnap is magamhoz venni. De ebben a pillanatban gondolataim zavarosak lettek és félelmemben visszariadtam: nem, ez szentségtörés lenne! S amint szombat reggel ilyen lelkiállapotban mégis magamhoz vettem az Úr Szent Testét, még szörnyűbb kínom lett, mely végképp visszatartott. Most már nemcsak az Úr Jézus erős ellenkezését éreztem, mely által nem kíván velem lenni, hanem abban a pillanatban én is undort éreztem önmagam iránt, szóval undora lettem önmagamnak. Hogyan lettem ennyire vakmerő? E világos és tiszta tények után nem cselekszem ezt többé, mert ezek után tisztán látom, hogy valóban vétkezem, és csak ítéletemet súlyosbítom. Nem tudom, ki tud engem feloldozni. Úgy érzem, senki. De vakmerőségemben még harmadnap is meg akartam áldozni, és már a puszta gondolatra is elfogott a rosszullét, mely aztán végképp visszatartott. Sőt még az is megtörtént velem, hogy amikor csak rágondolok a szentáldozásra, az Úr Szent Testére, mintha nyers testet kellene magamhoz venni, mely átváltozás nélküli, és iszonyat tölt el. Hisz úgyis állandóan visszajön a szervezetemből az étel, és ez még csak fokozza bennem az amúgy is nagy küzdelmet. Szóval mindenképpen el kell fogadnom azt, hogy megátalkodott bűnösségem miatti szenvedéseimet így kell elviselnem, minden égi erő nélkül. Borzalmas egy élet ez, szünet nélkül abban a tudatban élni, hogy Istent bántom meg, és Ő nem kívánkozik hozzám. Neki is fájt ez a méltatlan egyesülés, és ily módon adta tudtomra, hogy bűneim miatt mennyire undort érez irántam. Így adta értésemre eddigi helytelen cselekedeteimet. Ebben a nagy lelki kínban nem csoda, hogy most is – úgy, mint előzőleg is írtam – csak a halál kívánatos nekem. Mert akkor mentesítve leszek ezektől az állandó hazugságoktól, amelyekkel még gyóntatómat is megtévesztem.A halál az, amely megszüntetné lelkem borzalmas kínjait, s odaát boldog örömmel szenvednék el mindent, amit Isten reám mér ezek miatt, mert itt a földön sem jóvátenni, sem lemondani nem tudok. Az ebben való erőlködésem már teljesen elhagyott, egészen össze vagyok törve lelkileg, de testi erőm is felőrlődött a bűnnek tudatában, s már erőm sincs ahhoz, hogy megszabaduljak tőle. Életemnek semmi célja, így élni, Isten nélkül. Már második hete nem voltam szentmisén, csak a kötelező vasárnapin. Szentáldozás nélkül maradt lelkemet csak a lelki áldozásból táplálom, sötét és céltalan előttem minden. Az élet számomra különös. Hogy tudjak Isten nélkül Istenért élni? Ez sehogy sem megy. Eddig ezt adtam át az atyának. Ez a mellőzött körülmény igen különös gondolatokat termelt ki belőlem. Nővérkém, ne lepődjön meg ezen, lehet, hogy az Ön részére szokatlan, hogy én ilyen zavaros és gyerekes gondolatokkal akarom helyrehozni lelkem tűrhetetlen nyugtalanságát. Megkérem, hogy menjen el Gy. atyához és beszéljen vele lelkem érdekében, hogy ezek után mitévő legyek? Én részemről teljesen meg vagyok győződve (róla), hogy az egyetlen ember a Szentatya lenne, aki meg tudna nyugtatni, miután átvizsgálná ügyemet. Mert ha ő nem találja igaznak, megadja a feloldozást szövevényes hazugságaimra. Szeretném, ha Önök velem együtt átéreznék igen nehéz helyzetemet, és jóindulattal segítenének rajtam. S ha ezt nem tanácsolják is, én sajnos most ez esetben nem tudom, hogy fogok igent vagy nemet mondani. Megmaradt kevés erőmmel elmegyek a Szentatyához, bármilyen különösnek is találják. Le fogok küzdeni minden nehézséget, mert én tovább így, tétlenül, ebben a kegyetlen, kínzó lelkiismeretmardosásban élni nem tudok. Nem bánom, ha semmi ajánlót sem lesznek hajlandóak adni, én akkor is megteszek minden erőfeszítést, mellyel visszaszerzem lelkem elvesztett nyugalmát. Anyácskám, hisz Ön mindenkinél jobban tudja azt, amit már évek óta átélek és szenvedek. Ez a bizonytalanság és elhagyatottság az oka annak, hogy ilyesmire szánom el magam. Vagy-vagy, de ezt az életet nem folytatom, mert vagy bolond és hazug vagyok, vagy igaz az, ami bennem van. S ha ez igaz, én nem bírom tovább így, ilyen tétlenül hagyni a lelkek elvesztését. A sátán megvakítása, mely lelkemben dereng, nem egy olyan (dolog), mely el tud riasztani, bármilyen áldozatot is kell meghoznom. Ha az én ügyefogyottságom az, melyet latba kell vetnem, hát legyen. Ha pedig a másik oldalt nézem, a lelkem megnyugvását, akkor legyen meg az. Anyácskám, most az egyszer igen forrón kérem, ne halogassa ügyemet! Minden nap a borzalmas kínokat növeli lelkemben. Gy. atya, amikor utoljára beszéltem vele, vagyis a szentgyónás után, azt mondta, július 5-től augusztus 5-ig szabadságra megy, tehát ő most még otthon található, 28-án.

Már az Apostolok Cselekedeteiből látjuk, hogy az Egyház a kezdetektől fogva úgy jelenik meg a világ­ban, mint eucharisztikus közösség (ApCsel 2,42). A keresztény ember már a keresztségben Krisztus Testének és az újszövetségi Isten népének tagja lesz, de a Krisztushoz és az ő Egyházához való tartozá­sát a szentmise közösségében éli meg.

Az eucharisztikus egyházszemlélet szerint kevés, ha csak azt mondjuk, hogy az Eucharisztia az egyházi élet középpontjában áll. Axiómaként is állíthatjuk: „Az Egyház hozza létre az Eucharisztiát, az Eucharisztia pedig az Egyházat". Ahol az Eucha­risztiát ünneplik, ott létrejön az Egyház, mint a Krisztusban hívők helyi közössége. Az Egyház pedig az Eucharisztiából fakadó lelki, kegyelmi közösség. XVI. Benedek pápa meglátása szerint „az Eucharisztiával maga az Egyház jön létre". Jézus azzal valósított meg valami újat tanítványai előtt, hogy egybegyűjtötte és közösséggé formálta őket" (A názáreti Jézus, 2. köt., 109). Az Eucharisztia, az Utolsó Vacsorára való szakramentális emlékezés nemcsak a közösségben megy végbe, hanem Krisztus akaratából közösség alkotó ereje van. Amint a hívők természetfeletti szinten az Eucharisztiával táplálkozva élnek és növekednek, ugyanúgy az Egyház is „állandóan ebből a kenyérből él és általa növekszik" (LG 26).

A II. Vatikáni Zsinaton nemcsak az Egyházról szóló zsinati határozat, hanem a liturgikus konsti­túció is hangsúlyozta az Eucharisztia és az Egyház különleges kapcsolatát. A konstitúció meghatározá­sa szerint a szentségek, főként az Eucharisztia azon túl, hogy az embereket megszentelik, Istennek megadják a tisztelet, valamint a tanítást is szolgál­ják, egyszersmind építik Krisztus testét (SC 59). Az Egyház az Eucharisztia révén jön létre, él és növek­szik folyamatosan. így az Eucharisztia konstitutív valóság az Egyház számára: „Egyetlen keresztény közösség sem fog kiépülni, hacsak nem teszi meg alapjának és szegletkövének a szent Eucharisztiát" - tanítja a zsinat (PO 6).

Amikor az Egyház megünnepli az Eucharisztiát, mindig önmagát valósítja meg, legmélyebb lénye­gét fejezi ki a mindig jelenlévő, keresztre feszített és megdicsőült Krisztussal való egységét és közössé­gét. A szentmise az Egyház legtökéletesebb megva­lósulása. Az Eucharisztiában minden együtt van, ami az Egyházat Egyházzá teszi: az Egyház feje, Jézus Krisztus, a hierarchikus struktúra és Isten országa eljövetelének várása. „Az Egyház a legkivá­lóbb módon akkor lesz láthatóvá, amikor Isten szent népe teljesen és tevékenyen részt vesz a közös liturgiában, mindenekelőtt az Eucharisztia ünnep­lésében, az egységes imádságban az egyetlen oltár körül, melynél a közösség élén ott áll a papságától és segédkezőitől körülvett püspök" (SC 41).

"Csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak. Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok..." (Jób 42,5-6)

Jób istenfélő ember volt, mégis egyszerre annyi csapás szakadt rá, hogy alig tudta elviselni. Gyermekeire ráomlott a ház, és mind odavesztek. Utána elveszítette minden vagyonát, fájdalmas betegség támadta meg, és még a felesége sem állt igazán mellette. Szíve tele volt kérdésekkel, amelyek mind így kezdődtek: miért?

Először önmagában töprengett. Saját magával akarta megbeszélni azt, amit nem értett, de semmire sem jutott.

Akkor meglátogatták barátai, nekik tette fel kérdéseit. Ők azonban nem ezekre válaszoltak, hanem mondták a magukét. Sok beszédük, vádjuk csak még keserűbbé tette ezt a szenvedő embert.

Ezután elsorolta miértjeit Istennek. Isten végighallgatta, azután emlékeztette őt arra, hogyan teremtette a világot, és ahogy hallgatta Isten nagy tetteit, Jób előtt felragyogott az Úr páratlan nagysága, szentsége, s ez többet mondott neki, mint ha egyenként felelt volna kérdéseire. Átélte, hogy nem egyenrangú felek társalognak, Isten a teremtő, ő pedig csak teremtmény. De van gazdája a világnak, akinek gondja van mindenre és mindenkire. Ő tudja, hogy mit cselekszik. Ismeri Jób helyzetét, és nála már készen van a szabadítás. Felismerte, hogy hiányos információk alapján vont le téves következtetéseket.

Isten jelenléte, hatalmának, bölcsességének, szeretetének megtapasztalása lett az igazi válasz Jób kérdéseire. Még mindig nem értett sok mindent, de bízni kezdett Istenben, és békesség, reménység, bizonyosság ébredt a szívében. Isten pedig levette róla szenvedése terhét.

Pillanatnyi szenvedésének szemüvegén át nem mindig a valóságot látja az ember. Ez a szemüveg torzít. De Isten elé állva világosságot nyer a szenvedő, s kiderül, hogy nem minden kérdésére kell választ kapnia. Meglátja, hogy

"A világ Isten-szőtte szőnyeg,

Mi csak visszáját látjuk itt,

És néha - legszebb perceinkben

-A színéből is valamit."

(Reményik Sándor)

(6) „…az Úr, a te Istened megy veled…” (5Mózes 31,1–13)

Nézzük versről versre mai Igénk első szakaszát!

Mózes hosszú életet kapott az Úrtól, elfáradt, de nem megfáradt emberré lett, ezért már nem tudott népével járni-kelni. Mózes sem volt tökéletes; tévesztései miatt nem mehetett be az Ígéret Földjére (1–2), de Jézus megdicsőülésének történetéből tudjuk (Máté 17,1–11), hogy Isten kegyelme által ott van a mennyei Ígéret Földjén. Eljön mindannyiónk számára az itteni szolgálat vége, amikor már nem is tudunk és nem is „hivatalunk” tovább cselekedni. Nincs olyan ember, aki tökéletesen végezte volna a rá bízott szolgálatát, ezért nélkülözhetetlen az Úr kegyelme. Ez a megtartó és tévesztéseket elfedező kegyelem azonban arra hatalmaz fel bennünket, hogy egyre tökéletesebben, minden erőnket megfeszítve szolgáljunk, amíg tart a küldetésünk (Máté 5,48). Isten kegyelme küldi majd az áldást is, miközben teljessé teszi töredékes igyekezetünket. Az Úr kegyelme arra is késszé tesz bennünket, hogy az Őáltala rendelt időben félre tudjunk állni, el tudjuk engedni azt, amit az Úr már kivett a kezünkből. Elég az Úr kegyelme! (2Korinthus 12,9)

Az Úr jár népe előtt. Ő majd „elintézi” népének ellenségeit. Ez egy fontos üzenet. Nem Isten népének kell megoldani az ellenséges népekkel kapcsolatos ügyeket. Majd az Úr megoldja, elintézi, elrendezi a nehéz ügyeket, a megoldhatatlan helyzeteket. Az Úr pedig mindent jól intéz, Ő nem téved. Urunk, könyörülj, Te vedd ki utunk elől a gonoszt; Te győzd meg, térítsd meg szívünket, ha egymás ellenségei lennénk (3–5). Isten népének, az Úr gyermekeinek nincs mitől félni, hiszen bátorrá, alázatossá tesz bennünket a velünk járó Isten, aki nem marad el tőlünk (6–8), aki még a nehéz ügyek között is lehetőséget készít a krisztusi szeretetre.

Józsué lett Mózes utóda (3). Milyen zavartalanul történik itt az „őrségváltás”. Isten választ, és ezt örömmel, hittel, bizalommal fogadja Isten népe. Ha Isten választ, akkor a nép egységben marad; ha emberek választanak, akkor vita és ellenségeskedés mérgez meg mindent. Itt Isten választ, ezért egység, áldás és békesség jellemzi ezt az „őrségváltást”. Mózes, az előd is békességben adja át szolgálatát az utódnak, miközben az utód megbecsüli az elődöt. Ez az egységes, áldott, békességes rend méltó hozzánk.

https://www.youtube.com/watch?v=eFF__8a8xkI

Mutasd meg, mit tett veled az Isten! - Reggeli elmélkedés egy kiválasztott szentírási rész alapján - Szerkesztő: Kertész Marika

https://youtu.be/os8kfuhlX6Q

1. Ferenc pápa beszéde a szentszéki diplomatákhoz
2. Tizenhat kisbabát keresztelt meg a pápa
3. Ferenc pápa: „Vajon szívemet élteti még az Isten iránti vágy?”
4. Ferenc pápa: ... az apává és anyává válás fontosságáról
5. Könyv az egyházi elöljárók hatalmi visszaéléseiről
6. Az orvos, aki a Down-szindrómásokért harcolt
7. Kutakkal a szegénység ellen Etiópiában
8. Katolikus hagyományok eredete nyomában
9. Látogatható a Lateráni Apostoli Palota

A magyar változat a Magyar Kurír megrendelésére készült.

Aznapi műsor 19.30 óra után érhető el!
Régebbi műsorok meghallgatásához, válasszon előző napi tartalmakat.

A zsinagóga szolgájának imája

Drága Uram, Jézus! Fölkent Szabadító! Amikor az imént a zsinagógában odanyújtottam neked Izajás próféta könyvét, még nem tudtam ki vagy valójában, csak azt, hogy a József nevű ács fia vagy, akit én is ismertem. De miután felolvastad a könyvből a jövendölés szavait, és visszaadván a tekercset a szemembe néztél, abban a pillanatban megértettem, hogy miről beszélt Izajás próféta és a többi próféták, akik a Messiást megjövendölték. Örül és örvend a lelkem, hogy felismertetted velem az igazságot, hogy eljött az idő, amikor az Úr, a mi Istenünk az ő Fölkentje által Örömhírt és szabadulást hoz, látást és gyógyulást az Igaz Izraelnek.

Köszönöm Jézus, hogy te vagy az, akit epedve várunk! Köszönöm, hogy kihirdeted az Úr kedves esztendejét, hogy gyászunk végre ünnepre forduljon. Kérlek, Uram, Jézus, te akiben felismertem az Üdvözítőt, adj erős hitet, hogy követni tudjalak ezután életem minden napján! Adj bátor szívet, hogy mindenki előtt én is merjem hirdetni, hogy te, a názáreti Jézus vagy a Krisztus, a Megváltó! És kérlek, add, hogy mindazok, akik most itt vannak és hallgatnak téged a názáreti zsinagógában, fölismerjék hatalmadat és küldetésedet, és mindazok, akik majd hallgatnak téged, a városokban, az utcákon, a tereken, a mezőn járva vagy a hegyen, mind felismerjenek téged, hogy az egész nép és az egész föld színe megújulhasson általad. Dicsőítelek és áldalak, hogy ma a mi fülünk hallatára teljesedett be ez az Írás! Amen.

Úrnő, sírni fogok hozzád, és te meghallgatsz engem, a te dicséreted hangja boldoggá tesz engem. Könyörülj rajtam a bajom napján, és igazságod fényében szabadíts meg engem. Áldott légy, Úrnő, a föld legvégéig. A szentély, amelyet a te kezeid alkottak, a tested szent temploma. A lelkiismereted tiszta és szennyezetlen, a megtérés és az Isten szent lakásának helye. Dicsőség az Atyának...

¹⁰Az alázatosság első foka tehát az, ha az ember Isten félelmét mindenkor szem előtt tartja, róla soha meg nem feledkezik, ¹¹ha folyton gondol mindazokra, amiket Isten parancsol, szüntelen lelkében forgatja: egyrészt mint égeti a pokol bűneik miatt az Istent megvetőket, másrészt hogy örök élet vár az istenfélőkre. ¹²Így az ember mindig őrizkedni fog a bűntől és a vétkektől, nevezetesen a gondolatok, a nyelv, a kéz, a láb, továbbá az önakarat bűneitől, de a test vágyaitól is. ¹³Legyen arról meggyőződve, hogy Isten őt az égből mindig, minden időben szemmel tartja, tetteit Isten szeme mindenütt látja, és az angyalok minden órában jelentik neki. ¹⁴Ezt azzal bizonyítja nekünk a próféta, hogy rámutat a gondolatainkban mindig jelen levő Istenre, aki "szíveket és veséket vizsgáló Isten" (Zsolt 7,10). ¹⁵És másutt: "Az Úr ismeri az emberek gondolatait" (Zsolt 93,11). ¹⁶Ugyancsak ő mondja: "Belelátsz gondolataimba távolról is" (Zsolt 138,3). ¹⁷És: "Mivel az ember gondolata is neked tesz vallomást" (Zsolt 50,11). ¹⁸Ezért, hogy szorgosan vigyázzon helytelen gondolataira, a jóra törekvő testvér mindig azt mondja szívében: "Akkor leszek ártatlan előtte, ha őrizkedem rosszaságomtól" (Zsolt 17,24).

Jan Twardowski: Várjál

Mikor imádkozol – tudj várni
mindennek megvan a maga ideje
a próféták tudták ezt
elvárás nélkül kell kérlelned folyton
beérik a jövőben a meg nem hallgatott
a beteljesületlen meg éppen történik
mindent tud az Úr tudja hogy az éjben
a tevékeny hangya hova igyekszik
a szeretet elhisz a barátság megért
ha várni nem tudsz
ne is imádkozz

Imádkozzunk azokért, akik hátrányos megkülönböztetést vagy üldöztetést szenvednek vallásuk miatt. Abban a társadalomban, ahol élnek, ismerjék el jogaikat és emberi méltóságukat, amely abból fakad, hogy mindnyájan testvérek vagyunk.

Imádság

Urunk Jézus Krisztus, Te arra hívsz minket, hogy testvérek legyünk,
hogy testvéri harmóniában, egymást szeretve és tisztelve éljünk.
Különbözőségünkben és értékes sokféleségünkben;
küldd el Szentlelkedet a szívünkbe,
hogy megtanuljunk egymásra nézni és szeretettel bánni egymással,
ugyanazzal a szeretettel, amellyel Te szeretsz minket.
Add, hogy egyazon Atya szeretett gyermekeinek érezhessük magunkat,
testvéreknek és nővéreknek, akik képesek befogadni egymást,
elősegítve a párbeszédet és a találkozást.
Fogadd szívedbe azokat, akiket hitük megélése miatt diszkriminálnak, és adj nekünk nagy szívet,
hogy vigasztalást és békét nyújtsunk nekik fájdalmukban.
Ámen

Felajánló ima

Atyám, köszönöm végtelen szeretetedet, irgalmadat irántam és az egész világ iránt. Köszönöm, hogy gyermeked és Fiad barátja lehetek. Jézusom, Szíved végtelen szeretetére és irgalmára bízom önmagam, egész napom találkozásait, munkáit, örömeit és nehézségeit. Jézus, bízom benned! Szentlelked vezessen és töltsön el. Mária, oltalmadra bízom magam, és veled imádkozom a Szentatya e havi szándékáért. Imádkozzunk azokért, akik hátrányos megkülönböztetést vagy üldöztetést szenvednek vallásuk miatt. Abban a társadalomban, ahol élnek, ismerjék el jogaikat és emberi méltóságukat, amely abból fakad, hogy mindnyájan testvérek vagyunk.

... szent férfiak és nők, akik előttünk jártak, és a mennyei haza felé vezető utat mutatták. Az életük biztató példák számunkra, akik mindennap küzdünk a „keskeny úton.”

Néha a keresztény élet elkeserítő, és gyakran érezzük magunkat egyedül. Kétségbe esünk minden egyes alkalommal, amikor elesünk, és azt gondoljuk, hogy soha nem leszünk szentek és soha nem jutunk a mennybe. A legjobb esetben azt reméljük, hogy Isten könnyen be fog engedni minket az utolsó pillanatban.

A jó hír az, hogy ha a szentek életét nézzük, akkor biztosan találunk egy „testvér” vagy „nővér” szentet, aki nagyon hasonló hozzánk, hasonló körülmények között küzdött és nőtt fel.

MAXIMILIAN KOLBE imája Máriához

Engedd, hogy dicsérjelek téged, ó, Szűz Mária!
Engedd, hogy különleges módon dicsérhesselek téged!
Engedd, hogy érted és csak érted éljek, dolgozzam, szenvedjek, lemondjak magamról és érted haljak meg!
Engedd, hogy hozzád vezethessem az egész világot!
Engedd, hogy neked még nagyobb, ha lehet a legnagyobb magasztalást tudjam megadni!
Engedd, hogy olyan tiszteletet tudjak neked megadni, amit még senki nem tudott!
Engedd, hogy mások a te felmagasztalásod igyekezetében engem felülmúljanak, és utána én őket, és így ebben a nemes versenyben a te tiszteletedben egyre jobban növekedjem, egyre erősebbé váljak, úgy, ahogyan elvárja tőlem az, Aki téged oly kimondhatatlan módon mindenki fölé rendelt.

Egyedül benned olyan páratlan módon dicsőült meg az Isten, ahogyan más szentben nem. Érted teremtette Isten a világot. Érted hívott életbe engem is az Isten. Micsoda boldogság ez nekem!

Engedd, hogy dicsérjelek téged, ó, Szűz Mária!

Akolitus avatásunk ünnepén kérjük a szenteket, különösen Szent Vince diakónus és vértanút, Boldog Batthyány-Strattmann László hitvallót, és a Boldog emlékű Berecz Skolasztikát, hogy legyenek jelen mennyei pártfogásukkal, a most felavatásra kerülő testvéreink életében, hogy ők az Egyházban, Jézus evangéliumának igaz hírnökei, és hiteles életük által, szolgálói legyenek testvéreiknek. Adja Isten, hogy így legyen! Ámen

A jelenlevő Szentlélek adja meg a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására, hogy az egyházközségeink eddig nem látott lendületet nyerjenek! Nagy szükség volna erre, mert akkor a kegyelem mostani idejében, valóban végre tudnánk hajtani a Mestertől kapott parancsot: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket!” (Mt 28,29)