A Szentek kincsesháza Órigenész

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
21
A Szentek kincsesháza Órigenész
Teljes szívünkből kérünk, Uram,
hadd harcoljunk az igazságért
a lélek és a test erejével egészen a végsőkig.
Ha eljön az idő, amikor próbára teszik hitünket
- hiszen amint az aranyat a kemencében,
úgy hitünket is a veszélyben
és az üldözésben próbálják ki -,
ha kitör az üldözés, add,
hogy felkészülten találjon,
hogy házunk télen ne omoljon össze,
hogy lakóhelyünket ne rombolja le a vihar,
mintha csak homokra épült volna.
És amikor a leggonoszabb szellem,
a sátán szele süvölt körülöttünk,
műveink álljanak ellen,
mint ahogy ellenálltak a mai napig,
ha csak belülről nem fenyegette veszély.
Add, hogy minden próbára készen
nyilvánvalóvá tegyük
Irántad való szeretetünket,
Isten, akinek legyen dicsőség és hatalom
mindörökké.
Órigenész
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."