Avilai Szent Teréz A tökéletesség útjaA belsô ima útján sziklaszilárdan kell végig menni

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Máj
23

Egy harmadik, fontos ok az, hogy így azután sokkal bátrabban
harcol az ember, mert tudja, akármi történjék is, nem szabad
meghátrálni. Úgy van vele, mint az olyan katona, aki a harc tüzében
tudatában van annak, hogy ha nem gyôz, nem fogják megkímélni az
életét, s ha nem esik el a csatában, utólag fogják kivégezni. Az ilyen
elszántabban küzd, mert -- amint mondani szokták -- drágán akarja adni
életét; nem igen törôdik a sebekkel, mert hiszen tudja, hogy mit
jelent reá nézve a gyôzelem s hogy az élete függ tôle.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."