(12) „…ideje, hogy keressétek az Urat…” (Hós 10,12–15)

A durva kifejlet feltárul Hóseás előtt. Mivel szereti népét, a hírt nem tartja magában. Sokszor azokra vagyunk idegesek, akik a „rossz hír” hozói, vagy akik igazságot szólnak. Máskor az igazság megmondását összekeverjük a sértegetéssel. A próféta azért bánik ilyen keményen a szavakkal, mert tudja, mi vár szeretett népére. Az asszír sereg megszállása nem rózsaszín álom. Szavai azért ennyire szigorúak, hogy megtérjen a nép. A szép szavak korszaka elmúlt – a következő részben mégis meglágyul majd újra a kijelentés. Elszoktunk a kemény szavaktól, és mintha így volnánk már az őszinte igazsággal is. Isten közelsége viszont tud, igazsággal, tükröt tartani életünk elé.

A háborús vészjósló szavak mögött a prófécia még mindig nem zárja le az utat Isten előtt. Isten felé mindig lehet közeledni. Nincs olyan bűn, nincs olyan mocsok, amit Krisztus szeretete ne tudna teljesen megtisztítani! Ideje van az istenkeresésnek. Vonatozásra készülve elhatároztam, végigimádkozom az utazást. Amint elhelyezkedtem, felszállt vagy ötven fociszurkoló, és elkezdtek üvöltve énekelni. A kihívást elfogadtam: akkor is keresem az Úr társaságát. Sikerült imádkoznom. Hasonló körülményekben kell Istent keresnünk: a világ túl akar üvölteni, megpróbálja elterelni figyelmünket, lehetetlenné tenni, hogy Istent keressük. De ne adjuk fel! Keressük őt, mert Isten pontosan egy imádságnyira van tőlünk.