A bűnbánat felkeltése - a szentséghez úgy hozzátar­tozik, hogy nélküle az Isten nem ad feloldozást. Ennek a bánatnak természetfölöttinek kell lennie, a hit­ből kell fogannia. A szentségi bánat a bűnben annak a hit által meglátott kárhozatos voltán bánkódik. Hisz minden bűn, a bocsánatos is - az Istennek megbántása. A bűnbá­nat lét legfontosabb indító oka: a büntetéstől való féle­lem, és az Isten szeretete. A bűnbánat szelleme a lélek iga­zi alázatosságában gyökerezik. Az alázatosságon kell épül­nie minden erényünknek, egész lelkiéletünknek. Aláza­tosság nélkül nincs igazi önismeret, enélkül nincs igazi bűnbánat sem. Csak az alázatosság segít ahhoz, hogy a hit látásával lássuk magunkban azt a gyarló, törékeny esen­dő bűnöst, aki semmivel sem dicsekedhetik önmagából, mert minden jót az Istentől kapott. Az alázatosság mutat­ja meg, hogy mi magunknak csak a bűnt tulajdoníthat­juk, de ezt kizárólag magunknak. Ami jó van bennünk, az az Isten ajándéka.
A gyóntatószék ítéleteiben is ott van a mélységes titok: az Úr irgalmának és igazságának végtelensége, az Ő Szívé­nek fölmérhetetlensége - ebben a pár szóban: Én téged feloldozlak.

(AZ ÖRÖKÉLET FORRÁSAI...)