Lisieux-i Kis Szent Teréz Egy szent végső szavai

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
02

Megköszöntük neki, hogy kedves szavaival megvigasztalt.
Kedves testvérkéim, felajánlom maguknak örömöm gyümölcseit úgy, amint a jó Isten azokat nekem adja. Az égben sok kegyelmet fogok kieszközölni azoknak, kik jót tettek velem. Magának, kedves anyám, nem is lesz minden hasznára. Sok dolgot csak azért fog megkapni, hogy öröme legyen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."