Regnum Christi Elmélkedés Isten vágyott rá, hogy megszülessünk!Keresztelő Szent János születése – főünnep

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Jún
23

Isten vágyott rá, hogy megszülessünk!

Evangélium:
Lk 1,57-66.80
Elérkezett Erzsébet szülésének ideje, és fiút szült. Amikor a szomszédok és rokonok meghallották, hogy milyen nagyra méltatta az Úr irgalmában, vele örültek. A nyolcadik napon elmentek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Az apja nevéről Zakariásnak akarták elnevezni. De az anyja tiltakozott: „Nem, hanem Jánosnak kell hívni.” Így válaszoltak neki: „Nincs rokonságodban senki, akit így hívnának.” Aztán intettek az apának, minek akarja, hogy elnevezzék. Az írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János az ő neve.” Mindnyájan csodálkoztak. Neki pedig nyomban megnyílt az ajka és megoldódott a nyelve, megszólalt és magasztalta az Istent. A szomszédokat mind elfogta a félelem, és Júdea egész hegyvidékén elterjedt ezeknek a dolgoknak a híre. Akik csak hallották, szívükbe vésték s mondták: „Vajon mi lesz ebből a gyerekből?” Mert az Úr keze volt vele. A gyermek nőtt, erősödött lélekben, és mindaddig a pusztában élt, míg Izrael előtt föl nem lépett.

Bevezető ima: Jézusom, felajánlom ezt az imádságot a lelkemért és azok lelkéért, akiket szeretek. Hiszem, hogy nagy irgalmadban megsegítesz minket, és a mennyben örökké Veled leszünk.

Kérés: Uram, segíts még jobban tisztelnem a szüleimet és őseimet, akik hitének és szeretetének köszönhetem saját hitemet.

Elmélkedés:
1. Örömük forrása. Az evangéliumban azt olvassuk, hogy Keresztelő Szent János születésekor mindenki örült, mert a váratlan gyermekáldásban megtapasztalták Isten szeretetteli hatalmának megnyilvánulását. Ez egyben üzenet is volt Istentől, hogy e csodálatosan fogant gyermekkel nagy tervei vannak. De ugyanilyen nagy vágyakozással akarta Isten a mi születésünket is! Töltsön el bennünket is az öröm emiatt! Mi is Istentől kaptuk küldetésünket. Legyen ez a tudat egy kimeríthetetlen erőforrás számunkra! De vajon tényleg igyekszünk teljesíteni küldetésünket, hogy utat készítsünk Jézusnak az emberek szívéhez? Egész életünkben ez a legfontosabb feladatunk, hogy Istennek ezt az akaratát a saját képességeink és lehetőségeink felhasználásával mindennap megvalósítsuk! 

2. Akit Isten kiválasztott. A név az ősi zsidó kultúrában nagyon meghatározó volt, magába foglalta és kifejezte a személy hovatartozását. Erzsébet számára fontos volt, hogy fiát Jánosnak nevezze el. Ez mutatta, hogy felismerte: fia Istené, és Ő fontos küldetést szán neki. János születésétől fogva a Mindenható különleges oltalma alatt állt. Ez a mai napig változatlan: Isten minden gyermeket nagyon szeret, és mindegyiküknek küldetése van a Mennyei Atya tervében. Mindegyikünknek hivatásunk van; egy hívás az Egyházban. Elismerem és megbecsülöm saját magam és mások hivatását Krisztus Örömhírének terjesztésében?

3. Az engedetlenség ára. Zakariás kételkedett Istenben és ezért megnémult. Csak azután kapta vissza hangját, amikor nyilvánosan kifejezte Isten iránti alázatát és engedelmességét. Gyakran magunk is úgy viselkedünk, mint Zakariás. Ellenállunk Istennek, s inkább a vesztünkbe rohanunk a vélt szabadságunkhoz való ragaszkodásunk miatt. Éppen ezzel a gőgös önfejűséggel vette fel a harcot Keresztelő Szent János. Az ő feladata a Megváltóval való találkozás előkészítése volt, ezért hirdette ennek előfeltételét: a bűnbánatot. Ünnepe arra emlékeztet minket, hogy tartsuk ezt ma is nagyon fontos lépésnek az Isten felé vezető utunkon. Ne a mások hibáira legyen kihegyezve a figyelmünk, mert a megtérést mindenekelőtt saját magunkon kell kezdeni! Először nekünk kell változtatnunk helytelen szokásainkon, mégpedig azonnal. Nem érünk rá holnap megtérni!

Beszélgetés Krisztussal: Jézusom, köszönöm, hogy családot és szeretett személyeket helyeztél körém. Azon fáradozom, hogy az örök üdvösségre vezessem őket, és ők is engem. Mégis gyakran megfeledkezem erről. Elfelejtem, hogy minden napnak célja van: egy lehetőség, hogy az erényekben növekedjünk. Kérlek, gyakran emlékeztess erre az igazságra, és add meg hozzá a szükséges erőt!

Elhatározás: Ma elimádkozom egy tized rózsafüzért azért, hogy minden családtagom üdvözüljön.

Ferenc pápa imaszándéka  2022. június hónapra:

A családokért
Imádkozzunk a szerte a világban élő keresztény családokért, hogy a nagylelkű szeretetet és az életszentséget konkrét cselekedetekkel éljék meg a hétköznapokban. 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."