Szentlélek kiáradása templom - Boba Krisztus Szent Teste és VéreÚrnapja

Reggeli ima6 imádkozás /layout/img/logo.png

Jún
22
Szentlélek kiáradása templom - Boba Krisztus Szent Teste és Vére Úrnapja

BEVEZETŐ SZAKASZ

Testvéreim! Összejöttünk, mint a Bobai Szentlélek templom híveinek közössége, hogy együtt ünnepeljük az Úrnapját, Krisztus Szent Testét és Vérét. Imádkozzunk és énekeljünk, hogy Isten szavát hallgassuk és magunkhoz vegyük Jézust a szentáldozásban. Azért vagyunk itt, mert Isten hívott minket, hogy együtt imádjuk és dicsőítsük Őt. Figyeljünk szavára és hívő lélekkel válaszoljunk rá.

„Ti adjatok nekik enni”, halljuk az Evangéliumban. Ma az Oltáriszentség ünnepe van. Azt a nagy távolságot, ami Isten és ember között van, három híd köti össze. Az első híd akkor létesült, amikor Isten az embert saját képmására teremtette. A második híd akkor jött létre, amikor a Fiúisten emberré lett, és a bűnt kivéve mindenben azonosult velünk. A harmadik híd pedig az Oltáriszentség, amit ma ünneplünk. Az Oltáriszentség az Úr Jézus húsvéti nagy ajándéka, és szeretetének jele. Aki Istenre éhes, e nagy szentségben rátalál. „Vegyétek és egyétek”, és élni fogtok. Jézus meghívja a bűnösöket, és velük eszik. Ez történik meg ma itt is velünk és minden szentmisén, minden templomban. Jézus örömmel fogad asztalánál, ahol önmagát adja nekünk.

A Boldogságos Szűz Mária és a templomunk oltalmazója, a Szentlélek, segítsenek nekünk, hogy ébren tartsuk szívünket, hogy befogadjuk ezt a kegyelmi időt, amelyet Isten kínál fel nekünk. Kérjük Isten Irgalmát, hogy ne csak hallgassuk szavát, hanem kövessük is, ne csak higgyünk benne, hanem valljuk is meg hitünket. Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket, hogy megtisztult lélekkel és méltóképpen vehessük magunkhoz az élet kenyerét.

 

SZENTBESZÉD

Krisztusban szeretett testvéreim!
Az Úr napja mindig kiemelt ünnep az egyházi évben, jóllehet minden vasárnap is az Úr napja. Még inkább fontossá teszi azt, hogy koncentráljunk az eucharisztiára az elmúlt esztendőben Magyarországon tartott 52. Eucharisztikus Kongresszus, ami még élénken jelen van az emlékeinkben, és ha csak a tegnapi napra gondolok Úrnapja szombatján, amikor 47 országban 330 helyen volt világméretű szentségimádás, amely kimondottan a köztünk lévő Úrnak az imádását jelenti.

Urunk, Jézus Krisztus, az Örök Atya Fia, küldd el most Lelkedet az egész földre! A Szentlélek éljen minden nép szívében, hogy megmeneküljenek a romlástól, a pusztulástól és a háborútól. Minden nemzet Édesanyja, a boldogságos Szűz Mária legyen a mi közbenjárónk!

Az eucharisztia többszörösen nagy ajándék, benne van a kenyér. A múlt héten este nagy viharban értem haza és arra gondoltam, hogy ez a szörnyű időjárás mennyire teszi lehetetlenné majd az aratást. Mennyire teszi tönkre gabonáinkat, búzáinkat, hiába vannak modern gépeink, hiába van nagy agro kultúránk, azért mi az Isten kezében vagyunk. Ezért is a természeti népek, a vidékiek, sosem voltak Istentagadók. Már a városban a munkásságot rá lehetett venni mondván, hogy te meg tudsz oldani mindent, de a vidéki ember mindig tudta; az emberé a munka, Istené az Áldás.

Ugyanakkor van egy lelkiség is, amiben az eucharisztia óriási ajándék számunkra. Ma sok ember Isten nélkül gondolja az életét, mint a világegyetemnek véletlenszerűségben ide került lény, aki nem tudja, hogy végül is mi a célja. Érzi annak a hiányát, hogy nem kapaszkodhat senkibe, hogyha egyszer nem Istenhívő. Márpedig az eucharisztiában, az Úr Jézus nagy ígérete valósul meg: „Én veletek maradok minden nap a világ végezetéig.” A mai Evangélium tanúsítja, hogy Jézus több ezer embert megvendégelt, már magában hordozza, hogy az eucharisztia szükséges az egyháznak, mert nem mindenkinek mondta Jézus, hogy vegyen elő valami elemózsiát, hanem a tanítványoknak mondta: „Ti adjatok nekik enni.”

A tanítványok által a papságra szükség van, és már ez is jelezte az eucharisztiának a szentségét. Nagy hit volt már akkor is bennük, hiszen képzeljük el a tanítványok megrökönyödését, amikor az öt hal és két kenyér után azt mondja Jézus: „telepítsétek le őket.” és mi lesz, hogyha csúfos kudarcot vallanak? Márpedig öt kenyérrel nem lehet ezreket jóllakatni. Már akkor is bennük volt Jézus iránt a hit, amelynek bennünk is benne kell lennie az eucharisztiát illetően.

Ez a hitünk szent titka, amit az Úr aztán az eucharisztiával ad. Itt is beigazolódik, amit egyszer nagy bölcsességgel hallottam egy paptól, sose felejtsd el az Istent nagylelkűségben nem lehet felülmúlni, mert ha mi adunk valamit, azt sokszorosan visszaadja. Igen, ez a mi hitünk nagy titka. Az a titok, amelyet ránk bízott, amit értelmünkkel közelítjük, de ugyanakkor fölfogni végül nem tudjuk, ezért leborulva imádjuk őt.

Az is egy jelkép, hogy ettek és jóllaktak. Nyilván elsődleges jelentése az volt, hogy egy napi éhezés után mindenki annyi kenyeret ehetett, amennyit akart, de itt sokkal többről is van szó. Az olyan éhségről, amit csak az eucharisztia, amit csak Isten tud csillapítani, mert arra vagyunk beállítva mi emberek, hogy végtelen vágyunkat az Isten elégítse ki. Mi pedig itt nyugati emberek úgy gondoljuk, hogy a végtelent végessel be lehet tölteni.

Most a nyár elején a táborozások időszaka van, és hallom, hogy olyan táborokat kínálunk a gyermekeknek, ahol egymás után érik őket az ingerek. A gyerek nem fog unatkozni, valamivel mindig le fogjuk kötni. Úgy gondoljuk, hogy ez jó, de az ellenkezőjét váltjuk ki. Ennek az a következménye, hogy a gyerek már nem tud egy regényt sem elolvasni, mert csak az a fontos, hogy mindig érje valami inger, aztán jönnek a pedagógusok meg a pszichiáter, ez a gyerek hiperaktív. Persze, hiszen soha nincs nyugta. Aztán jönnek a mindenféle betegségek, az összes diszgráfia. Régen alig hallottunk róla, vagy nem is volt talán ilyen betegség. De ne csodálkozzunk, a baj már a felnőtteknél kezdődik. Ha jön a hétvége, gyerünk a wellness-be, hogy mindig valami érjen bennünket, csak hogy ez nem tudja az embert végleg kielégíteni, egy idő után unalmassá válik. Főként akkor, ha jönnek a betegségek vagy esetleg valaki nem is tudja megfizetni. Az ember számára sokkal több az élet, mint a világ színes forgataga, mert végtelen célra vagyunk beállítva, azt pedig csak az Isten tudja betölteni. Ehhez azonban le kell tudni ülni, egy kicsit elmélkedni, imádkozni, magunkba szállni. Igen, a lelki éhségünket csak az Isten tudja betölteni.

Ahogy az eucharisztikus kongresszus himnusza mondja: „vándorlásunk társa lett.” Mi is vándorok vagyunk. A népmeséknek van egy vissza-visszatérő alapja. Elindult a vándorlegény, tarisznyát vett a nyakába, és az anyja hamuban sült pogácsát adott neki. Fiam, legyen az úton ennivalód, és a vándorlegény elindul, hogy elérje a célját. Mi mindannyian vándorlegények vagyunk, úton lévő emberek. Ezen az úton az eucharisztiának olyan neve is van, hogy viatikum (viaticum), azaz útravaló, de nem pusztán csak erre az életre, hanem arra az útra, amely ebből a létből átvezet az örök életbe. Az Eucharisztia előkészíti a helyünket az örökkévalóságban, mert ez a mennyország kenyere. Az a legfontosabb, hogy célba érjünk és az Istenre találjunk.

A mai szép ünnepen imádkozzunk a közöttünk lévő Úrhoz az eucharisztiában, legyen a lelkünknek a kenyere, adjon erőt a mindennapokban és vezessen bennünket. Ezért hálából üljük meg ezt a napot, mondjunk áldást, dicsőítést, imádást a köztünk lévő Úrnak. Ámen.

 

ÁLDÁSKÉRÉS ÉS ELBOCSÁTÁS

Kedves Testvérek! Most, amikor az iskolákban lezajlottak az évzárók, és a nyári hónapokban örömmel megyünk szabadságra: vágyakozunk a fényre, levegőre, vízre és szép tájakra. Minden virág és fa, minden hegy és völgy és minden élőlény a Teremtőről beszél. Nyissuk ki a szemünket, fülünket, a szívünket, vegyük észre és ismerjük fel a természetben Isten nagyságát, szépségét, bölcsességét. A nyári szabadság idején se feledkezzünk meg arról, hogy a vasárnapi istentiszteleten is találkoznunk kell Vele!

Az Úr, aki a kenyér egyszerűségében adja magát, arra szólít fel minket, hogy ne pazaroljuk az életünket, számtalan haszontalan dolgot hajszolva, amelyek függőségeket okoznak és ürességet hagynak bennünk. Jézus megtört kenyérré lett számunkra, és azt kéri, adjunk oda magunkat másoknak, hogy ne magunkért éljünk, hanem egymásért. Az Eucharisztia megszünteti a bennünk lévő anyagiak iránti vágyunkat és meggyújtja a szolgálat vágyát, minden szeretetének ízével. Ámen

Mindnyájunknak áldott vasárnapot, jó pihenést kívánok, és Jó étvágyat az ebédhez! Így kérjük Isten áldását.

 

Az elmélkedések a Lelkipásztori kisegítők kézikönyve, Ferenc pápa, Bábel Balázs érsek és Kormos Gyula atya beszédeikből merítkeztek.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."