52135 ima található a honlapon, összesen 109394 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

Dr. Benyik György - Igézők

Dr. Benyik György - Igézők
Hetente frissül

Dr. Benyik György:
Igézők - Elmélkedések a liturgikus év ciklusának olvasmányairól (Agapé, Szeged 2012)

Dr. Benyik György: Igéző

Biblián belüli magyarázat (Előszó a kötet elé)

Az Ószövetség és az Újszövetség nem csupán a Biblia egymás után íródott szövegeinek egyetlen kötetbe egybe szerkesztett változata, hanem a későbbi (újszövetségi) szövegek utalnak a korábbi (ószövetségi) szövegekre. A szentírási szövegeket nemcsak őrizték, hanem „használták” és értelmezték is a zsinagógában és a keresztény egyházban egyaránt. Ezért ezeknek a szövegeknek és a szövegekbe zárt isteni üzeneteknek többféle hallgatósága volt és van, ennél fogva igen gazdag az értelmezési története.

Minden szövegnek van egy ún. történeti értelme, amelyet az emberi szerző a maga korában az első hallgatóságának vagy olvasóinak akart közölni. Ez igen közel áll a szöveg születésének történeti eseményeihez, számos esetben ezekre és az ezt át élő zsidók vallási érzéseire reflektál és azt bátorítja, a hitetlenség megromlása esetén  ezeket korholja.

A későbbi olvasók számra ezek a szövegek modell értékűek lettek, éppen úgy lelki tápláléknak használták őket, mint elődeik, gyakran olyan intenzíven figyeltek oda a tanítására, hogy még ki is egészítették azt, a saját koruk igényei szerint.

A prófétai szövegeket csak később kezdték felolvasni a zsinagógákban, ahhoz hasonlóan, mint a Tóra, Mózes öt könyvének kommentárjait. A Kr.e. 4. századra már ezek a szövegek is nagy tekintélyre tettek szert és a babiloni fogságból visszatért zsidók spirituális táplálékául, a jövendő reménység ébrentartására használták. Egyre inkább úgy vélték, hogy  Mózes és a próféták olyan rendkívüli isteni megvilágosításban részesültek, hogy szövegeiknek nem csak első értelme van, hanem számos titkos tanítást rejtettek el a szövegekben, amelyet csak később fedeztek fel bennük. A Biblia szövegeinek olvasói és hallgatói tehát önkritikusak voltak, tanulni akartak ezekből a szövegekből és nem szórakozni, időt tölteni ezeknek a szövegeknek az olvasásával. A Biblia olvasója és hallgatója tehát különbözik a profán irodalom olvasójától, mert meg van győződve arról, hogy bizonyos vallási ismeretekre csak ezen szövegek olvasása és megértése kapcsán tehet szert.

A Kr.e. 2. században ezért olvasták többek között Qumránban (de a zsinagógában is) olyan lelkesen a prófétai szövegeket, mert bennük remélték megtalálni az eligazítást hétköznapi életükre és a történelem értelmére is.

A zsidók és a keresztények Isten szabadításának mikéntjét és a végső szabadító érkezésének időpontját és körülményeit is szerették volna megtalálni ezekben a szövegekben. A Jézust követő zsidók azonban mesterük tanítása nyomán olyan szemléletre tettek szert, amely megtanította őket úgy olvasni a prófétákat, hogy azokból felismerték a Messiás Jézus tetteit. Jézus működése nélkül az ószövetségi szövegek a keresztény értelmüket soha nem nyerték volna el és nem érte volna őket az a szerencsés meglepetés, hogy a zsidóságtól elkülönült keresztény egyház éppen olyan szorgalmasan őrizte az „Írásokat” vagyis az ószövetségi szövegeket, mint a Jézus életét és tanítását rögzítő evangéliumokat és az ősegyház levelezését.

Ennek egyik jele, hogy a próféták szövegeit a keresztény közösségekben is szívesen és rendszeresen felolvasták, és ezzel egy a zsidóságtól különböző, számban egyre gyarapodó másik közösségben is őrizték, sőt a pogány keresztények révén más népekkel is megismertették ezeket a szövegeket. A II. Vatikáni zsinat liturgikus reformja következtében megszaporodtak azok az ószövetségi szövegek, amelyeket a keresztény liturgiában felolvasunk. Ennek következtében új feladat vár az igehirdetőkre, amikor ezeket egy a születési körülményeitől lényegesen különböző másik vallási közösségben kell felolvasni, az isteni kinyilatkoztatás tanújaként. Ez a kötet azoknak akar segítséget nyújtani, akik egyszerre szeretnék megtudni az ószövetségi szövegek történeti értelmét és a keresztény értelmezését. Igyekeztem közérthető módon összegezni több évszázados értelmezési szokásokat, hogy az mai olvasó könnyebben találja meg benne az örökké élő isteni bölcsességet és használja azt saját hétköznapjai vezérlő fonalául.

Dr. Benyik György IGÉZŐK Lk 3,1–6 „A pusztába kiáltó szava”Advent 2. vasárnapja

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
04
Dr. Benyik György IGÉZŐK Lk 3,1–6 „A pusztába kiáltó szava” Advent 2. vasárnapja

Lk 3,1–6 „A pusztába kiáltó szava”

Különös dolog, amikor valakinek a személye egy prófétai szóval lesz azonos, hiszen Keresztelő János életét reprezentálja a „pusztába kiáltott szó”,megtérésre hívó szó. Születésének rendkívüli körülményei után az evangélista azonnal rátér a rendkívüli misszió leírására. Ezért aztán nehéz a Bibliából összeszedni Keresztelő Jánosról az adatokat. Theodosius egyházatya szerint En Karimban született. Nem volt pap, de a Jordánnál keresztelt, Ainon Szalim közelében. Ugyanis a Jordán völgye igen mély, nehéz megközelíteni, kivéve ezt a helyet. Sokan Keresztelő Jánosról úgy beszélnek, mint „nazir”-ról, vagyis olyan emberről, aki bort és részegítő italt nem iszik, hanem böjtöl és minden kényelmetlenséget vállal az isteni szóért. Heródes Antipász nem tudta elviselni János kritikáját törvénytelen házassága miatt, ezért Machérusz erődjébe záratta, majd egy könnyelmű ígéret után lefejeztette.

Sokan foglalkoztak János működésével, többek között a zsidó történész, Josephus Flavius, de a keresztény egyházatya Justinus is, továbbá a Talmud és az arab világ is tudott róla, ezért Keresztelő János mozgalmát baptizmusnak vagy szabimusnak nevezzük.

János tanítványainak ma is gazdag vallási irodalma van, az úgynevezett mandeista irodalom, főleg Dél-Irakban, a gnosztikus keresztények. Írásaik himnuszok és vallási értekezések, de megtaláljuk tanítványait a Jordán melletti sivatagban is.

Érdekes hiedelemnek a tanúja Heródes tetrarcha, aki úgy gondolta, hogy Jézusban János éledt újjá. E hiedelem alapján érthetjük a farizeusok vitáját arról, hogy János keresztsége isteni vagy csak emberi eredetű.

János képes volt a lélek mélyére hatolni prédikációjával. Sőt missziója még Jézus működésének idején is tartott. Sok mindenben hasonlított működésük. Megmozdították az emberben a lelket. Erről a csodáról szól az evangélium. Ezért jut eszébe Lukácsnak János működése kapcsán Izajás próféta szövege. Hiszen a Megváltó elé tornyosuló hegyeket elhordta, a szakadékokat feltöltötte.

Adventben nekünk is ezt kell tennünk. Az emberi kapcsolatokban a szakadékokat kell feltöltenünk. Az emberek sok mindennel foglalkoznak, de csak keveseknek a gondolatai hatoltak olyan mélyre mások lelkiismeretébe, hogy generációk után is fönnmaradjon a hatásuk. János prédikációja lelki mozgalmat indított el. Ez ugyan különféle eltévelyedésekhez vezetett, de mégis felkeltette az érdeklődést Isten iránt. Ma legtöbb ember általános tapasztalata, hogy még a saját hitét sem tudja továbbadni gyermekeinek, nem hogy mozgalmat merne elindítani. Talán gyönge a hitünk? Talán nem tartjuk fontosnak továbbadni?

A bűnbánó imája

Kijöttem a pusztába, mert valaki kivezetett.
Kijöttem a pusztába, mert pusztaságomat nem bírom tovább.
Kijöttem a pusztába, mert találkozni akarok pusztaságommal.
Uram! Egyengesd göröngyös lelkemben ösvényeidet! Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐK Lk 21,25–36 „Gondoljatok a fügefára…”Advent 1. vasárnapja

Napi Ima8 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
28
Dr. Benyik György IGÉZŐK Lk 21,25–36 „Gondoljatok a fügefára…” Advent 1. vasárnapja

Lk 21,25–36 „Gondoljatok a fügefára…”

Ma advent első vasárnapja van, és lassan a tereken kizöldülő fenyőfák alatt készülünk a karácsonyra. A készület négyhetes periódusa a nevét a latin eljövet szóból kapta, mert az egyházi év első része csupa várakozás, előkészület karácsonyra, Jézus születésére.

Korábban a karácsonyt, Jézus születésének ünnepét nem december 25-én tartották, hanem vízkereszt napján, mely akkoriban a felnőtt keresztelés rendes ideje volt. A négyvasárnapos előkészület a gallikán liturgiában alakult ki, de tudunk hosszabb adventről is, amely Szent Márton napjától indult, mégpedig harangszóval.

Az advent mai formája az 5. században Simplicius pápa idejében alakult ki. Alapgondolata a megtestesülésben közénk érkező Krisztus várása. A négy vasárnapnak négy féle jelentést tulajdonítottak a négyféle eljövetel alapján. Az Úr előbb eljött először a megtestesülésben, másodszor a kegyelemben, harmadszor a halálunkkor, negyedszer pedig az ítéltkor fog eljönni. Ilyenkor a pap lila színű ruhában misézik. És csak adventben mutatja be az úgynevezett hajnali misét, amelyet a latin nyelvű kezdőénekről rorate misének nevezünk.

Sok helyütt Márton napjától kezdve böjtöltek, zsírosat és húst nem ettek. A mezőgazdasági munkát végző emberek bölcs szokása volt ez, hogy amikor kevesebbet dolgoztak, akkor kevésbé kalorikusan étkeztek. Számos népszokás kötődik az adventhez. Szerdán és pénteken böjtöltek. Számos helyen, például Tápén még a 20. században is sok katolikus család megtartotta ezt a szokást. A hajnali misére a gyerekek ébresztették a híveket csengettyűvel. Ebben az időszakban végezték a kántálást, a betlehemezést és összejöttek a Szállást keres a Szentcsalád imakörök. Erre az időszakra esik számos jeles nap, András, Borbála, Miklós, Luca, mindegyiknek gazdag folklórja van. A legújabb korban elterjedt adventi koszorú Wichern evangélikus lelkésztől ered. Ezt a szokást átvették a katolikusok is. De szokás volt egy gyökérre állítani egy szál gyertyát. A messiási jövendölés szerint ugyanis Jessze gyökeréből sarjadt az új hajtás, a Megváltó. Őt jelképezte a gyökéren a gyertya. Sok hívő karácsony előtt elvégzi a lelkiismeret-vizsgálatot és meggyón, hogy tiszta szívvel-lélekkel ünnepelje Jézus születésnapját.

De a mai vasárnap evangéliuma az utolsó ítéletre figyelmeztet. Az adventi várakozás ugyanis kettős, egyrészt a Jézus születésére várakozó ószövetségi nép lelki sóvárgását éljük át, másrészt a végidőben újra eljövő Krisztust várjuk. A keresztény úton van, és soha nem felejti el, hogy hitének céljait nem ebben a világban találja meg. Várjuk tehát a beteljesedést, amikor Jézus megváltásának műve eléri a célját, és a világon jobban meglátszik a jóság, mint most.

Ez az evangéliumi szakasz egyszerű példát állít elénk, a fügefát. Amely azért él, hogy gyümölcsöt teremjen. Előre tudjuk, mikor érik be a gyümölcs. A történelemnek és a mi életünknek is így kell előre haladni, gyümölcsöt érlelve életünk kivirágzása után.

Ilyenkor a karácsonyi ajándékokkal kívánjuk szaporítani lelki gyümölcseinket. Hitünk fügefája kivirágzik és a szeretet gyümölcseit érleli karácsonyra. Talán Jézus születésének napjára egy kicsit több lesz a szeretet a világban. S ehhez a magunkét is hozzáadhatjuk.

Az Emberfiát váró imája

Uram! Bárcsak minél gyorsabban eljönnél! Már nagyon vágyom nálad lenni. Szinte már látom a jeleket, hallom a tenger zúgását, s magam is megdermedek… De miért is siettetem azt, aminek még nincs itt az ideje?

Tudom, hogy azt a napot és órát senki sem ismeri, csak az Atya. A feladatot megadtad: bátran emeljem föl fejemet, nézzek szembe önmagammal és veled, s várjalak hűségesen.

Még akkor is, ha nagyon távolról érkezel…

Várlak, Uram. Adj türelmes és hűséges szívet. Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐK Jn 18,33b–37 „Te vagy-e a zsidók királya?”Évközi 34. vasárnap – Krisztus Király

Napi Ima10 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
20
Dr. Benyik György IGÉZŐK Jn 18,33b–37 „Te vagy-e a zsidók királya?” Évközi 34. vasárnap – Krisztus Király

Jn 18,33b–37 „Te vagy-e a zsidók királya?”

Az Újszövetség és az ókeresztény kor Pilátus-képe sokkal pozitívabb volt, mint a valóság. Az a római felkapaszkodott szerencselovag, aki Jézus idejében Jeruzsálemben a római közhatalmat gyakorolta, semmilyen érzékkel nem rendelkezett sem a zsidó vallás értékei iránt, sem a születő kereszténység iránt. Jézust nem tarthatta tekintélyes embernek. Számára Krisztus pere egyike volt a sok nacionalista zsidó pernek. Kijelentése, melyben Jézust királynak nevezte, inkább gúnyolódás, mint hatalmának elismerése.

A politikai vád kiagyalói nevezték először Jézust királynak, ez a ráaggatott cím. Mégis megmaradt és különös jelentést kapott. Jézusnak semmi köze nem volt a politikai hatalomhoz. Ha beszélt a hatalomról, akkor mindig Isten hatalmáról beszélt. Amikor az országról, mint a hatalomgyakorlás eszközéről szólt, akkor vagy Isten, vagy a mennyek országáról szólt. Érthető, hogy ebben a szakaszban is az ítélkező rómaival folytatott párbeszéd hamarosan kikötött az „Isten országa” témánál. Ennek a disputának a végén Jézus kijelentette, ő az igazság királya. Igazságon azonban ő Isten igazságát értette.

Az igazság szó hallatára Pilátus színt vallott, nem titkolta kiábrándulását. A korabeli római politikai viszonyok ismerői nem csodálkoznak azon, hogy a római adminisztráció egyik képviselője ennyire cinikus. A tipikus jelenség azonban és túlmutat a római birodalmi viszonyokon és Jézus korán.

Minden kaotikus korszakban az embereknek szkeptikus véleményük a társadalmi igazságosságról, mert általában az igazságot olyan emberek szájából hallják, akik ezt a szép szót, mindig a saját érdekeiknek megfelelően magyarázzák. A történelmi igazság, vagy igazságosság egyébként az egyik legrelatívabb, leginkább ellentmondásos fogalom.

Jézus királyi szerepét azonban – noha méltatlan körülmények között hangzott el ez a cím – megőrizte a kereszténység, és ez az evangéliumi szakasz is meg akarja erősíteni ezt a meggyőződést. A beszélgetés elején gúnyolódásként elhangzott király szó a beszélgetés végére teljesen más jelentést kapva átalakul tekintélyt hordozó mondássá. A keresztények ugyanis Jézus Krisztust tartották a történelem királyának, urának, az igazság letéteményesének, nem pedig a császárt. Ezt meg is fogalmazták ez az első keresztény hitvallásokban: Jézus a Krisztus, vagyis Jézus a szabadító, nem pedig a római császár, ahogyan ezt a római birodalomban hirdették.

A keresztényeknek tehát az a feladatuk, hogy Isten királyságát építsék, Isten uralmát állítsák vissza a földön. A korai kereszténységben ez lelki mozgalmat jelentett, a Konstantin-féle fordulat után, a sajátos történelmi körülmények miatt, politikai misszióval is társult. A mai keresztények néha kicsit elbizonytalanodva kérdezik: „Lehet-e evangéliumi viszonyokat teremteni a világban?” Okultak a történelmi Egyház hatalmi törekvéseiből, és aggódva kérdezik, van-e értelme Krisztust királynak nevezni a demokráciák korszakában.

Úgy gondolom, igen, de ehhez nagy bátorság, bízó hit szükséges. A demokrata társadalomban korszakában ugyanis a tömegek népszavazással programok és értékek mellett vagy ellen döntenek. Az egyén lehetősége leszűkül. A tömeg a maga döntését követi, egy hatalmat, annak jogi keretében próbál karriert kialakítani. Szélmalomharcnak tűnik Jézust királynak nevezni, és Isten országának megvalósításával küszködni az Europai Parlament döntései ellenében. Jézus vallása az egyéniségek vallása, Jézus áldozata az egyéni vallásosságra vágyók számára erőt adó megváltó tett. A tömegben gondolkodó ember számára, aki önként elveszíti egyéniségét, hogy a földi uralom kereteibe belesimuljon, nincs jelentősége. Jézus nem a zsidók, hanem az emberiség és az egyéniségek királya, azoké, akik tetteiket Isten elé tárják, Isten ítélete, nem pedig a tömegek tetszése alapján mérlegelik. Ők képesek az Isten országát közel hozni a földhöz.

A zsidók királya alattvalóinak imája

Szeretlek téged, Jézus, Isten Báránya! Szeretlek téged, Atyám, aki a megváltás művében újra közösségre lépsz velünk. Áldalak, hogy a víz és a vér, mely oldaladból fakad, egy a tanúskodó Lélekkel, aki szívünket megerősíti a feltámadásba vetett hitben. Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐK „Ég és föld elmúlik, de az én igéim nem múlnak el”Mk 13,24–32 Évközi 33. vasárnap

Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
13

Mk 13,24–32 „Ég és föld elmúlik, de az én igéim nem múlnak el”

A világ végéről sokan sokféleképpen beszéltek, sőt beszélnek manapság is. Van, aki a világ természeti energiáit, nevezetesen a nap energiáját vizsgálja, és így beszél arról, hogy a földünk történelmi ideje meghatározott. Van, aki a kozmikus katasztrófákat vizsgálja, például aszteroidák becsapódását, és emiatt beszél a földön bekövetkező kozmikus katasztrófáról. Több antik szövegben olvasunk természeti katasztrófáról mint Isten büntetésének megvalósulásáról. Ilyen például az Ószövetségben a Bábel toronyról szóló monda vagy a vízözön története. A fogság utáni prófétai irodalomban elterjedt a jövendőre irányuló beszédnek az a formája, amely összekapcsolta Isten eljövendő ítéletét és a történelmi katasztrófa képét. Ráadásul ezek az elbeszélések meglehetősen furcsán kezelték a történelmi időt. Ezeket a szövegeket nevezzük apokaliptikus szövegeknek. Az Újszövetségben a Jelenések könyve kifejezetten ebben a stílusban íródott prófétai könyv.

Az evangélista közvetlenül változtatás nélkül veszi át Jézus igehirdetésének ezeket a szakaszait, amelyekben Jézus világvégi ítélő eljöveteléről van szó. Azt is tudnunk kell, hogy Jézus korában igen divatos irodalomnak és életérzésnek számított az apokaliptika. Nem csoda tehát, hogy Jézus is használja saját tanításának kifejtésére. Az 1947-ben felfedezett qumrani (kumráni) iratok nagy része ebben a stílusban íródott. Az emberek várták a világ végét. Úgy gondolták Jézus, a végidő prófétája sietteti ennek az eljövetelét, sőt eleinte arra számítottak, hogy mindez már az apostolok idejében bekövetkezik, a kereszténység megjelenése, valamint a jeruzsálemi templom pusztulása egy történelmi kor végét és egy új korszak kezdetét fogja jelenteni.

Manapság a katasztrófa prédikátorokra kétes bizalommal tekintenek. Egyrészt nem hiszik el, hogy igaz, amit mondanak, másrészt bizonyos félelemmel és haraggal tekintenek rájuk – vészmadaraknak tartják őket, akik feleslegesen riogatják az embereket. Sokan ezt a mondatot, hogy Jézus „igéi” el nem múlnak, kétes kijelentésnek tartják. Ennek oka, hogy a vallásosság nem emelkedik Európában, mintha hatástalan volna Jézus szava, túlhaladott az apokaliptikus gondolkodás és stílus.

A keresztények azonban soha nem passzív félelemmel figyelték a történelem alakulását, hanem úgy gondolták, Isten közelgő eljövetelét segítik azzal, ha teljesítik az Egyház misszióját. Sőt a keresztény közösségek köreiben a magasabb etika megvalósításával próbálták közel hozni Isten országát. Minden keresztény tevékenységre, jócselekedetre így tekintettek. A keresztény fejlődéseszmének tehát lényeges eleme volt az erkölcsi fejlődés előmozdítása.

Manapság a fejlődés eszméjéből hiányzik az erkölcsi fejlődés gondolata és a vallásos elképzelés. Sokak szerint a vallásos gondolkodás gátolja a fejlődés eszméjét, vagy azt más fejlődés elképzeléssel, ideológiával próbálják helyettesíteni. Úgy gondolják, Isten Igéi elmúlnak, idejétmúlttá válnak. Számos ideológia bukása azonban folyamatosan cáfolja ezt. Az embereknek az etikai rend megőrzése végett szükségük van Jézus szavára és a végítélet képére.

Az Emberfia érkezését váró tanítvány imája

Dicsőség neked, akinek trónusa az ég, és a föld lábad zsámolya. Melletted a Nap ragyogása is sötétnek látszik. Áldalak téged, aki közösséggé formálod neved tisztelőit. Elküldöd igéidet közénk, kiáltásoddal zörgetsz az ajtón, és sürgetve hívsz minket menyegzős lakomádra. Köszönöm, Uram, hogy nem tudhatom, mikor jön el hozzánk országod dicsősége, s ezért bármikor várhatom. Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐK Mk 12, 38–44 „Óvakodjatok az írástudóktól”Évközi 32. vasárnap

Napi Ima7 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
06

Mk 12, 38–44 „Óvakodjatok az írástudóktól”

Ha csak az Újszövetség szövegeiből, az evangéliumokból ismerjük a farizeusokat és írástudókat, akkor helytelen képet alakítunk ki róluk, nevük a képmutatóság szinonimája lett. A mai bűnlajstrom igazolja ezt a negatív állítást.

A farizeusok olyan vallási párt volt Jézus idejében, akik igyekeztek alaposan megismerni a Tóra és az atyák hagyományát, de ragaszkodtak saját törvénymagyarázatukhoz. Josefus Flavius sokat írt a farizeusokról és az írástudókról. Nevüket az elkülönültek szóból kapták, feltehetően ellenfeleiktől. A későbbi zsidó irodalomban a „haverim” szó szerepel, amely egymás megszólítására szolgált, és „barátaim” -ot jelentett. Akadnak, akik az esszénusokat is a farizeusok elődeinek tekintik. I. Hirkanus János idején léptek fel a tisztán evilági szempontokat érvényesítő politika ellen. Az arisztokratikus, meglehetősen világi papi párttal szemben ők képviselték a népi vallásos irányzatot, ezért nagy tekintélynek örvendtek. Az evangéliumi kijelentések értelmezésekor ne feledkezzünk meg arról, hogy a farizeusok ugyan végig Jézus intellektuális ellenfelei, de a szenvedéstörténetben nem szerepelnek. Jézus halálát követelő tömegben valószínűleg egyetlen farizeus sem volt, vagyis az igazán vallásos zsidóknak még ilyen formális módon sincs közük Jézus halálához. Mivel a Talmud, a középkori zsidóság teológiai irata jórészt farizeusi hatás alatt készült, alig találunk benne utalást Jézusra.

Ha ennyi pozitívumot felsorolhatunk a farizeusokról, vajon az Evangélium miért óv bennünket tőlük? Ezek a mondások Jézus követőinek és a zsinagógai vallásos csoportnak a szétválására utalnak. A farizeusok ellenpólusa nem a Jézust hallgató sokaság, hanem a szegény asszony, akinek, a templom perselyébe dobott kevéske összeg minden vagyona. Tehát az Evangélium polémiája nem annyira a farizeusok és a keresztények közötti különbségre hívja fel a figyelmet, hanem a farizeusok és a szegény asszony közötti különbségre. Ez az Evangélium használható és jelentéssel bíró konfliktusa. A vallási szakértő még nem biztos, hogy igazán jámbor. A vallás nem csupán gondolati, filozófiai, világnézeti kérdés, hanem inkább gyakorlat.

Manapság igen erősödik a teológusok és a megújulási mozgalmak közötti ellentét. Mindegyik úgy gondolja, a vallási igazságot ő birtokolja. Így a teológiai konferenciák és a vallási meditáció ütköznek egymással. Az első esetben a vallási gyakorlat szenved csorbát, a második esetben pedig sok átgondolatlan vélemény látszólag vallási igazolást nyer. Aquinói Tamás idejében arról beszéltek, hogy úgynevezett. „térdeplő teológiát” műveltek. Tamás nemcsak óriási teológiai művet írt, hanem egyéni jámborságának mélységét tükröző himnuszokat, imádságokat, amelyeket manapság is imádkozunk és énekelünk, például a „Rejtőző Istenség, hittel áldalak” kezdetű himnuszt. A kolostorokban a novíciusok nemcsak a lelki élet rejtelmeit, hanem az ősök tanításait is elsajátították. Az elmélkedő tanulás nemcsak új ismerettel, hanem új életmóddal ajándékozta meg őket. Manapság a vallási szakértők kitűnően ismerik a vallási gondolkodás fejlődését. Előadásaikban, tanulmányainkban vitáznak valamiről, aztán hazamennek és másként élnek. A teológia is lehet megélhetési forrás, és nem az élet megújulásának forrása. Az a teológia, amely nem motivál egyházépítésre, misszionálásra, csak érdekes intellektuális játék. Az a teológia, amely lelki megújulásra, egyházépítésre sarkall, a vallásos életmódot és az Isten ismeretet mélyíti el, biztosan nem farizeusi teológia.

A szegény özvegyasszony imája

Áldalak, Uram, jó Pásztorom, aki óvod népedet a farkasoktól. Áldalak, mert nem vagy megalkuvó és a képmutatást leleplezed. Áldalak téged, aki bölcsességben ítélkezel, és Atyád végzését hirdeted, te, szívek és vesék vizsgálója. Szereted a szív bőségét, megveted a világ gazdagságát, és felmagasztalod az alázatosakat. Őrizz meg az egyszerű szív alázatosságában! Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐK Mk 12,28b–31 „Melyik a fő parancs?”Évközi 31. vasárnap

Napi Ima9 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
30
Dr. Benyik György IGÉZŐK Mk 12,28b–31 „Melyik a fő parancs?” Évközi 31. vasárnap

Mk 12,28b–31 „Melyik a fő parancs?”

Ennek a perikópának az a célja, hogy a zsidóság számára elfogadhatóvá tegye Jézus tanítását, illetve az írástudóval folytatott sikeres vita leírásával megnyerje a zsidó hallgatóságot Jézus számára. Feltehetően ez az elbeszélés a számos vita elbeszélést tartalmazó anyag egyik része lehetett. Ezt a vitát mindegyik Evangélium ismeri. Máté azonban vita szöveggé alakítja a tanítói elbeszélést. A nagy zsidó rabbi iskolák közül Sammaj rabbi iskolája nem válaszolta meg ezt a kérdést, Hillél rabbi pedig igen. A Tóra 613 parancsa közül némelyeket könnyűnek, másokat fontosnak és nehéznek ítéltek a rabbik. De itt a kérdés nem a könnyű és a nehéz parancsokra vonatkozik, hanem arra, hogy melyik a legelső, azaz a legfontosabb.

Ez a parancs elhangzik a zsidó hitvallásnak is nevezhető „Sema Izrael” (Haldd, Izrael!) nevű fontos szövegben is, amelyet. felírtak az imaszíjakra is és a MTörv 6,4 idézi az Ószövetségben. „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből.” A második pedig így szól: „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat” A héber szöveg görög fordítása említi az „istenismeret” kifejezését, az erő pedig a lélek minden erejére vonatkozik. Ezek az apró változtatások arra utalnak, hogy ezt a vitát görög nyelvű zsidóság körében őrizték meg. Arra is fel kell hívnunk a figyelmet, hogy Jézus átértelmezte a felebarát fogalmát. Ami vitának indul, az végül is egyetértéssel zárul.

Különösen fontos az, hogy Jézus összekapcsolta az Isten és a felebarát iránti szeretet fogalmát. Ezeket nem lehetett kijátszani egymás ellen. Ezzel óvott az emberellenes vallási fanatizmustól. Az ókeresztény irodalom jeles műve, a Didaché ezzel kezdi tanítását. Kálvin ez alapján állítja, hogy Isten az önként vállalt szolgálatban leli kedvét. P. Althaus szerint, az a tény, hogy az Újszövetség utal a „Sema Izrael”-re, elismerés keresztény részről, hogy Isten maga működik Izrael történetében. A felebaráti szeretet parancsa Kierkegaard 19. századi dán filozófusnál, írónál az önszeretet kiindulópontja lesz. A helyes felebaráti szeretet csak Isten iránti helyes szeretetből táplálkozhat. Ilyen kérdésekkel ritkán terhelik magukat az emberek, sőt a válaszadásra némi élettapasztalat szükséges, és nem mindegy, mikor teszi fel magának az ember ezt a kérdést. Ugyanis nem minden percben éli át teljes egzisztenciáját. Ha egy áruházban kérdezik meg tőlünk, számunkra mi a legfontosabb, bizonyára valamilyen új terméket említünk. Ha ugyanezt a bankban kérdezik meg tőlünk, akkor bizonyára csak a pénzadományra gondolunk. A vendéglőben e kérdés kapcsán kedvenc ételünkre gondolunk. Ha viszont a halálunk előtt szegezik nekünk ezt a kérdést, bizonyára vallásos feleletet adunk.

Pedig az összes többi válaszunk attól függ, vajon megválaszoltuk-e már ezt a fő kérdést? A gyerekek fokozatosan, az apró hétköznapi dolgokon keresztül értik meg a fontosabb dolgokat és az élet összefüggéseit. Aki nem jutott el odáig, hogy egyre komolyabb öszszefüggéseket ismerjen fel, annak az ilyen kérdés, mint főparancs, nem sokat jelent. Nem biztos tehát, hogy az írástudó és Jézus beszélgetését a modern életben bárkivel meg tudjuk ismételni. Annak ellenére, hogy mindenki hisz néhány dologban. Van, aki önmagában, van, aki a mikro barázdában, van, aki a média hatalmában, van, aki a túlélés szükségében. A valamikori hittankönyvek szerzői már az első-másodikos gyermekektől megkérdezték: „Miért vagyunk a világon? Mi az életünk célja?” Válaszától függetlenül a hitoktató megtaníttatta vele a helyes magyarázatot. Ma nem tanítják ezt a kérdést. Talán ezért megy feledésbe az Isten és a felebarát szónak a helyes értelmezése.

A szeretet útján járó tanítvány imája

Áldott légy, Urunk, hogy irányt szabsz életünknek. Nem kérsz ezeregy szabályt, hanem elénk állítod a legfontosabbat. És talán éppen azért, mert egyszerűnek tűnik, nem vesszük elég komolyan. Pedig te nem kérsz kevesebbet, mint egész valónkat. Add, hogy mindig készek legyünk ezt a legdrágább kincsünket átadni neked! Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐK Mk 10,46–52 „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!”Évközi 30. vasárnap

Napi Ima6 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
23
Dr. Benyik György IGÉZŐK Mk 10,46–52 „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” Évközi 30. vasárnap

Mk 10,46–52 „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!”

A történet Jézus életének egy eredeti epizódját mondja el, noha rengeteg jelképesen értelmezhető utalást tartalmaz. Mindezek ellenére nincs igaza Bultmannak, aki szerint Jézus tevékenységét szimbolizáló irodalmi történettel állunk szembe. Még akkor sem, ha ez a történet Jézus jeruzsálemi tevékenységét mutatja be. Az újszövetségi Jerikó Heródes mintavárosa volt római helyőrséggel, hellenista színházzal. Jézus talán éppen ezért sem állt meg a városban. Az elbeszélésből nem derül ki, hogy a vakkal hol találkozott, és az sem, hogy a történet tanúi jeruzsálemi zarándokok voltak-e, vagy sem. Bartimeus bizonyára szimbolikus név, a görög Timóteus „névrokona”, melynek jelentése istenfélő. A koldus valószínűleg hallott már Jézus tevékenységéről és gyógyításairól, amelyet mint istenfélő zsidó messiási jelnek értelmez, ezzel magyarázzuk a „Dávid fia” megszólítást. Úgy könyörög Jézushoz, ahogyan az Ószövetségben Salamonnak, vagy más királynak könyörögtek. Nem világos, hogy kik hallgattatják el. De nyilvánvalóan azért tették, mert attól tartottak, világgá kürtöli az akkoriban igen vitatott Jézus messiási címét. A nyomorúsága azonban erősebb annál, hogy a tömeg elhallgattatná a segítségre váró vakot. Jézus miután magához hívja a könyörgő vakot, minden gyógyítás nélkül kijelenti: „a hited meggyógyított téged”. Egyes szakértők e szokatlan gyógyítási történet hitelességét éppen azért tagadják, mert a gyógyítás hitet dicsérő parabolává alakul.

Úgy gondolom, nem érti Jézus gyógyításait az, aki egyszerűen szabálytalan gyógyítói gyakorlatnak minősíti gyógyító csodáit. Jézus tettei és szavai ugyanis együtt hatnak. A nyilvános tömeg előtt végzett gyógyításaival előkészíti utcai tanítását. A cselekedet és hatása a tömeg figyelmét egy elméleti problémára, a Jézusban vetett hit gyógyító erejére irányítja. Ezt a tanítást valóban szükséges elmélyíteni. a jeruzsálemi események előtt.

A vakság bibliai fogalom, nemcsak Kelet egyik félelmetes szembetegségére utalt, hanem arra a tudati állapotra is, amely képtelen felismerni Jézusban az isteni küldöttet, és missziójában a megváltó szándékot. Az emberi személyekkel kapcsolatos vakság is életünk kísérője. Az indulatok, az előítéletek, a nézőpontbeli korlátok, az ideológiák, a vallási vagy vallástalansági elfogultságok mind alkalmasak arra, hogy elvakítsanak bennünket egy-egy személlyel kapcsolatban. Manapság amikor sokan a közéleti szereplőket a tetszés és a nemtetszés érzelmein keresztül ítéljük meg, szép számban válunk áldozatává a személyekkel kapcsolatos vakságnak. A hitetlenség vaksága pedig egy egész lelki világot és motivációs rendszert fedhet el előlünk. Azon túl, hogy egy személlyel kapcsolatban egyéni vagy kollektív igazságtalanság történik, az önmagukat vakságra kárhoztatottak attól is megfosztják magukat, hogy a tőlük értékesebb embertől tanuljanak.

A vak koldus története tehát valóban példázattá válik a jeruzsálemi út elején, nyitányaként sok olyan történésnek, amely önmagában is beszél. A szenvedéstörténetet ezért mindenki úgy olvassa, hogy közben vagy saját vakságával szembesül, vagy éppen ez a történet nyitja fel szemét egy másik világra, Jézus személyének isteni valóságára. Rajtunk áll, hogy vállaljuk-e a vak koldus szerepét és gyógyultan távozunk-e a Jézussal történt személyes találkozás után, vagy örökre behunyjuk szemünket egy másik világ, egy másik emberideál előtt.

Bartimeus imája

Uram, mélységes vágy hajtott ma hozzád. Keresztül mindenen, mindenkin, szemben az engem visszatartókkal, csitítókkal, hozzád kiáltottam, és egy szinte lehetetlen dolgot kértem tőled. Látni akartam! Lángoló hitem segített át minden akadályon. Tartsd meg bennem ezt a mélységes vágyat és hitet, mert ezentúl mindent a hit szemével akarok látni! Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐK „Aki első akar lenni, legyen mindenki szolgája”Mk 10,35–45 Évközi 29. vasárnap

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
17

Mk 10,35–45 „Aki első akar lenni, legyen mindenki szolgája”

A szöveg Zebedeus fiainak kérésével kezdődik, majd a szűkebb tanítványi kör, a Tizenkettő tanításával folytatódik. Nagy valószínűséggel két epizód olvadt egybe a Márk-féle evangéliumi hagyományban. A Zebedeus fiúk kérése kifejezetten a karrierre, a protekcióra összpontosít. Az Evangéliumot és Jézus élettörténetét ismerő olvasó számára világos mennyire értelmetlen a kérésük. Sőt az is, ha Jézus megígérte volna nekik, hogy megkapják a jobb és baloldali helyet az azt jelentette volna, hogy ígéretet tesz arra, hogy őket is keresztre feszítik. De másra is rávilágít ez a különleges kérés. Jézus földi működése, sikere, elfogadottsága a politikai hatalom átvételének reményét ébresztette fel a tanítványok körében. A Tizenkettő úgy érezte, megvalósította a társadalmi karrierét azzal, hogy időben, elsőként szegődött Jézushoz. Jézus misszióját tehát nem tekintették a tanítványok üdvösségtörténeti és a mennyek országára irányuló missziónak, hanem Izrael politikai pozícióinak megváltoztatását vélték benne felfedezni tevékenységében. Ezért keresték Jézus barátságát, igaz sikertelenül a zélóták, akiket a kor terroristáinak is tekinthetjük.

Jézus missziója azonban más jellegű volt. De ez a jelenet azért fontos, mert jól bemutatja a keresztények örök dilemmáját, sőt arról is tudósít, hogy ez a dilemma – a társadalmi elismerés vagy erkölcsi nagyság – végigkíséri a kereszténység történetét. Kempis Tamás mondását átvette a News Week riportere, amikor kijelentette: „Az a baj a világon, hogy nem lehet egyszerre a mienk a töviskorona és a harminc ezüstpénz is.”

Kétféle hatalomról szól a történet. Zebedeus fiai világi, politikai, közéleti hatalomról, vagy annak reményéről beszélnek, Jézus viszont egyfajta erkölcsi hatalomról, amelynek nem tesz jót az előbbi. Ezt a szempontot ki is fejti a perikópa a második részében, amikor felidézi a tanítványoknak a fejedelmek, ez esetben valószínűleg a Heródes utódok erőfitogtató, másokat megalázó hatalmát. Prófétai előrelátással Jézus tudta, a követői körében, a későbbi Egyházban ez a kísértés meg fog jelenni. „Köztetek ne így legyen.” Aki első akar lenni, legyen „mindenkinek a rabszolgája.” Igazolásként Jézus saját példáját hozza fel, akit ugyan tekintélyesnek tartanak, mégsem uralkodik, hanem szolgál. Lenin profán és nem szent hatalom felfogással rendelkezett, mégis annyit azért felfedezett, hogy „a forradalmi korszakban sokkal könnyebb a hatalmat kívánni, mint ezt a hatalmat helyesen felhasználni.” Aldous Huxley (ejtsd: hakszli), angol regény-és esszéíró felfedezte a hatalom negatív hatását, és talált praktikus módot a korlátozására: „a hatalom mindig megront, és ezért egyetlen emberi lénynek vagy csoportnak sem szabad túl sokat és túl sokáig juttatni belőle.” Ezek a szerzők nem tudják, hogyan vélekedett Jézus a hatalomról. Ő a bűnnel szállt szembe, és megszilárdította Isten uralmát. Minden más felfogás a hatalomról az Egyház berkein belül és kívül olyan nézetet csempész az Egyházba, amely nem az Isten uralmának megvalósítását célozza, hanem valamilyen más hatalmi rend kiépítését szorgalmazza.

Zebedeus fiainak imája

A te logikád, Urunk, nem ezt a világot tekinti mértéknek. A nagyság relatív számodra. Nem uralkodni, hanem szolgálni hívsz minket, és minél jobban szolgálunk, annál inkább növekszünk a te országodban. Vezess el minket a szolgáló lelkület teljességére! Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐK Mk 10,17–30 Jézus rátekintett, és megszeretteÉvközi 28. vasárnap

Napi Ima23 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
10
Dr. Benyik György IGÉZŐK Mk 10,17–30 Jézus rátekintett, és megszerette Évközi 28. vasárnap

Mk 10,17–30 Jézus rátekintett, és megszerette

Egyedülálló történetet olvashatunk, amelyet a szinoptikus hagyományhoz tartozó mindegyik Evangélium ismer. Az előkelő ifjú embert az foglalkoztatja, miként nyerhetné el az örök életet. Az ősi zsidó felfogás szerint erre képesít a zsidó néphez való tartozás. A farizeusi szigorúbb erkölcsi felfogás úgy vélte, hogy valamit tenni kell ennek kiérdemlésére. Az ifjú a szigorúbb felfogást követi, számára tekintély lehetett Jézus. Az ifjú nem tartozott az akadékoskodó farizeusok közé, hanem, mint azt leborulásával is jelzi, valami fontos problémájára vár választ az általa tisztelt rabbitól, Jézustól. Salom, rabbi vagy tanító lett volna a hagyományos megszólítás, ő viszont a „jó mester” szokatlan formulát használja. Jézus egyrészt elhárítja magától ezt a megszólítást, mert azt tanítja, csak az Atyát nevezhetjük jónak. A héber nyelvben a jó és a szép ugyanazt jelentette, jót, hasznosat, erkölcsileg jót. Ilyen tettekre egyedül az Isten képes. De ez a kérdés jól megvilágítja a kérdező lelkivilágát, aki szenvedélyesen kereste a helyes emberi élet alapszabályait. Ebben jóval túlmutatott kora átlag emberének vallásosságán. A válasz azonban elrettenti ettől a kereséstől. Az a válasz, miszerint el kellene adnia minden vagyonát, túl merész számára. Pedig a hagyományos zsidó bölcsesség szerint, aki mindent jól tesz, azt az Isten megáldja, gazdaggá teszi. Jézus tanácsa az evangéliumi tanácsok kategóriájába sorolható. Az Egyház történetéből láthatjuk, hogy ezeket a tanácsokat a szerzetesek követték.

Manapság a vallás iránti érdeklődés másmilyen. A vallásos emberek Jézus Evangéliumát legtöbb esetben valami rendkívüli, de sok esetben mellékes tanácsnak fogják fel. Az életben, a hétköznapokban kevesen élnek úgy, hogy félelemmel és rettegéssel keresik az üdvösség útját. A világhoz való alkalmazkodás, a túlélés még a vallásos emberek életét is alapvetően meghatározza, csak ezután következnek szóban vagy tettben vallásos szempontok. A vallási tanításokat, a legtöbb ember inkább csak szépnek, de nem feltétlenül jónak tekinti. Számunkra a túlélés biztonságát az erkölcsös élet helyett a felhalmozott vagyon jelenti.

160 E tekintetben a keresztények sem követik az ősi zsidó bölcsességi tanítást, pedig Jézus ezt tette radikálisan, földi élete végéig. Vagyonáról sehol sem olvashatunk, de arról igen, hogy kijelentette, „Jaj a vagyonban bízóknak!” Földi halála után nem maradt semmi sem belőle, még köntösét is kisorsolták. Vagyontalansága szemben áll azzal a hatással, amelyet tanítása, Isten-kinyilatkoztatása eredményezett. Megkérdezhetjük, hány vagyonos embernek sikerült fenntartani a nevét 2000 éven keresztül? Vagy az is kérdés lehet, hány vállalkozás maradt fenn ennyi ideig? De azt is megkérdezhetjük, mennyi embernek volt lelki, sőt testi haszna is ebből a tanításból? Mi mégis úgy értékeljük, ez a tanítás szép, de nekünk nem jó.

A keresztény megújulást mindig azok kezdeményezték, akik megértették a gazdag ifjú történetét. Szent Ferenc a szegénységet „nővérének” tekintette, akivel együtt él. A vagyont nem lemondásként, fájdalomként érte meg, hanem úgy gondolta, a vagyon gonddal, a „pénz bajjal jár”, eltéríti a figyelmét a legfontosabbtól, az Isten és a felebarát szeretetétől. Az emberek megrökönyödéssel, vegyes tisztelettel adóztak Kalkuttai Teréz anyának. A törékeny aszszony, hitéből merítve erőt, mindennap művelte a hit csodáját, a semmiből létrehozott valamit. Amint e hitnek csupán halvány mása megjelent az emberekben, azok képesek lettek a problémák megoldására. Az Isten-szeretettel kézenfogva járt az emberi könyörület és találékonyság. Nem véletlen, hogy Jézus már az érdeklődés miatt is megszerette ezt az előkelő ifjút.

A gazdag ifjú imája

Milyen gazdagok vagyunk mi is! Megpróbálkozunk mindent megtenni az előírásoknak megfelelően, de ez is kevés. Neked több kell. Az a szegénység, amit semmi és senki más nem enyhíthet, csak te. Segíts rád szomjazó szegényekké válnunk. Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐK El szabad a férjnek bocsátania a feleségét?Évközi 27. vasárnap Mk 10,2–16

Napi Ima18 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
02
Dr. Benyik György IGÉZŐK El szabad a férjnek bocsátania a feleségét? Évközi 27. vasárnap Mk 10,2–16

Mk 10,2–16 „El szabad a férjnek bocsátania a feleségét?”

Ez a téma legtöbb embert oly közelről érint, hogy oda se figyel arra, hogy hol történt a beszélgetés, amelyet feltehetően az evangélista maga illesztett meglehetősen homályos földrajzi keretbe. A feleség elbocsátásának a kérdését a farizeusi gondolkodásnak megfelelően tálalja az ismeretlen kérdező: „Szabad-e?” (2. v.) A válasz azonban egyáltalán nem jogi természetű. Jézus a maga tanítását fejti ki a házassági kapcsolat lényegéről, és nem jogi magyarázatot ad. A kérdés azért hangzik el a így, mert a szemita társadalomban a feleség a férj tulajdona volt, ezért csak ő kezdeményezhette a válást. Palesztinában, Jézus korában a bigámia ritkán fordult elő, de a válás elég gyakran. A házasságtörés vádjától óvott a váló levél, amelyben a férj szabaddá nyilvánította elbocsátott feleségét. A hellén és római világban már az asszony is kezdeményezhette a válást, a zsidó vallásban nem. Igazán emelkedett korabeli házassági felfogást csak Qumran képviselt.

Jézusnak szóló farizeusi kérdés és kérdező tehát ennek a zsidó gyakorlatnak a prófétai szentesítését vagy tiltását akarta elérni. Kálvin találóan jegyzi meg, ha Jézus nemet mondott volna erre a gyakorlatra, akkor a farizeusok törvénysértéssel vádolták volna őt, ha pedig igent, kerítőnek tartották volna és nem Isten prófétájának.

A tanítványok zaklatott kérdései már a Márk-evangélium 10–12. versének jelentős szövegváltozataival maradtak fenn a kódexekben. Ezt olvashatjuk: 1. „És ha a feleség, miután elbocsátotta férjét, máshoz megy feleségül...” 2. „És ha elbocsátja férjét, és más veszi őt feleségül...” 3. „És ha elmegy férjétől...”

Mindezek azt mutatják, hogy a Második Törvénykönyv 24. fejezetének 1. verse szabályozta a válást, de a gyakorlatban különböző esetek merültek fel. Márk evangéliumában, a jézusi válaszból kiderül, hogy a válás mindenképpen bűn. A 10. fejezet 10–11. versében, Jézus válaszából nem világos, hogy ki és ki ellen követi el a házasságtörést. Mindenesetre megtörik az az egyedülálló kapcsolat, amely a házastársakat egy „hússá” tette. A szeretet-kapcsolat megtörése pedig jóvátehetetlen véteknek számított Jézus értékrendjében. A kemény kijelentés mindenképpen Jézusnak tulajdonítható. Az esetek praktikus megoldásában a teológusok sokkal engedékenyebbek voltak: a Beda Venerabilis középkori bencés szerzetes Angliában és Erasmus Hollandiában például helyeslik Mózes eljárását, mert ezzel a sokkal rosszabbtól mentik meg az asszonyt. Vagyis ezek a megoldások megfeledkeznek arról, hogy Jézus nem jogi választ adott a kérdésre, hanem prófétai tanítást közölt a házasságról, elénk állította az Isten országának ideális állapotát. Felhívta a figyelmünket a házasok nagy felelősségére. Nem a bevett gyakorlatot szentesíti, vagy elutasítja, hanem helyes házassági magatartásra kíván bennünket nevelni.

Sokan ma is ebben a kérdésben az Egyház merevségét kritizálva szembesítik az Egyházat a társadalmi gyakorlat rugalmasságával. Jézus válasza azonban arra figyelmeztet, hogy a házasság intézménye éppen úgy az értékről tanúskodik, mint a szerzetes fogadalma. A hűség, a kitartás, a megbocsátás óriási gesztusát a gyerekek a házasságban élő férj és feleség részéről saját bőrükön tapasztalják meg.

Minden megmaradt házasság a hűség adományával ajándékozza meg a gyermekeket. Minden megtört házasság az emberi ígéret ingatagságáról ad maradandó élményt nekik. Nem mindegy, milyen szellemi értéket örökölnek a gyerekek. Ez az örökség ugyanis életük, érzelmi stabilitásuk alapja vagy aláásója lesz.

Jegyesek imája

Áldott vagy, Urunk, hogy ilyen nagy gondot fordítasz a családra is, feleségre, gyermekekre… Megszenteled családi életünket, és példaként állítod a gyermek viselkedését. A gyermek a szeretet forrása. Segíts, hogy családjainkban mi is felismerjük ezt a kincset! Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐK Mk 9,37–47 „Aki nincs ellenünk, velünk van”Évközi 26. vasárnap

Napi Ima21 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
25

Mk 9,37–47 „Aki nincs ellenünk, velünk van”

Ez a mondás meglepő, sőt furcsa módon a mondás ellentéte szintén Jézus szájából hangzik el: „aki nem gyűjt velünk, szétszór”. Apró jelenetek bemutatása ez a szakasz Jézus életéből, és ezekhez a szituációkhoz egy-egy mondás tartozik. Feltehetően ez a mai elbeszélés is része volt a Jézus tetteit és mondásait tartalmazó gyűjteménynek, amely megelőzte az Evangéliumot. Az elbeszélés a jeruzsálemi úti elbeszélés egy-egy epizódja, amely titkos tanításra utal. Jézus tanítványait oktatja a közelgő vég miatt. De ebben az elbeszélésben az ősegyház többet is felfedezhetett. Aki valamit is megértett Jézus és az Egyház tanításának lényegéből, az már lelkileg ehhez a csoporthoz tartozik. A palesztinai zsidó keresztény egyháznak nagy problémát okozott, hogy mit is gondoljanak azokról, akik Jézust követték ugyan, de nem voltak zsidók. Ez a mondás jól megvilágítja a követendő viselkedés irányát. Ha a közösség el akarta fogadni Jézusnak a szavait, akkor át kellett gondolnia a zsidó hagyományokhoz való viszonyát. A zsidó vallási közösséghez való tartozás tagjainak tiltotta, hogy más, idegen népekkel vallási közösséget alkossanak. Hihetetlen ellentét feszül Jézus zsidó követői és pogány szimpatizánsai között. Még nem léteznek a Pál által felépített pogány keresztény közösségek, csak a zsidó keresztény közösségek. Találóan állapította meg Josef Klausner, az első héber nyelvű zsidó életrajz írója: „Jézus tanításában volt valami, amely túllépett zsidó vallás keretein.” Íme ez a mondat valóban erről tanúskodik.

Csak ezt a kérdést János teszi fel, aki a tanítványok szóvivője, és aki csak itt lép fel a szinoptikus Evangéliumban ilyen szerepben, ez esetben az intoleráns csoport képviselőjeként. Ha János evangéliumát olvassuk, akkor feltűnik, hogy milyen élesen elhatárolja magát azoktól, akik nem követik Jézust. A szírpalesztinai egyházakban tehát az elzárkózás előre megjósolható volt. Arra is oda kell figyelni, hogy egy démonűzőről van szó, aki csodatétele kapcsán megemlítette Jézus nevét, de nem csatlakozott a tanítványokhoz. Vagyis ez a szimpatizáns Jézust elfogadja, közösségét nem.

Az egész konfliktusnak máig ható következménye van. Az Egyház nehezen tud mit kezdeni azokkal, akik Jézusra igent mondanak, az egyházra pedig nemet. Így dönthet egy erős individuum, aki nem tudja elviselni a csoport kontrollját, de lehet egy olyan személy állásfoglalása, aki felfedezi, Jézus más erkölcsi minőséget képvisel, mint tanítványai. Azóta is igaz, az Evangélium Jézusának egészen más a hatásmechanizmusa, mint a Jézus nevében összegyűlt Egyháznak. Jézus erkölcsi radikalizmusát a következő szakasz fejezi ki jól: a Márk evangélium 9. fejezetének 42-től 50-ig ter-jedő soraiban Jézus arról beszél, hogy azt a tagunkat, amely bűnre csábít, legyen az a szemünk, vagy a kezünk, azonnal le kell vágni, el kell távolítani. A János tanítványai közösségének egy része előbbre helyezte a csoportszellem ápolását, mint az erkölcsi radikalizmust. Jézus radikalizmusa és küzdelme a gonosz, a démoni ellen fontosabb feladat, mint a közösség ápolása. Aki ezt feladatul tűzte ki, sőt ezt műveli is, annak a kötődése mélyebb a „fő”-höz, Krisztushoz, mint a tanítványi körhöz.

Ezt a dilemmát hordozza minden Egyház és egyházközség, sőt minden szerzetesközösség és megszentelt élet társasága: Meddig mehet el a jézusi radikalizmus hangoztatásával és megkövetelésével, és mikor kell engedményeket tenni azért, hogy az Egyház össze ne zsugorodjon? Az Egyháznak mindenáron tagokat kell toborozni, vagy ápolni kell a kapcsolatot mindenkivel, aki azokért az értékekért lelkesedik, amelyeket Jézus helyezett előtérbe? Mit kezdjen az Egyház azokkal a kritikákkal, amelyek ellene szólnak, és Jézusra hivatkoznak? Mit tegyek akkor, ha felfedezem, valaki, aki nem jár templomba, igazabb tetteket visz végbe, mint én, a templomba járó? A keresztségünk, bérmálásunk, továbbá az egyházi adó fizetése és a templomban való éneklésünk által az Egyházhoz tartozunk. Vajon a tetteink is ápolják a közösséget Jézussal?

 

Az idegen ördögűző imája

Urunk, a te szolgád, minden nép és minden nyelv rád esküszik! Te legyőzöl minden akadályt, s az örök életre vezetsz minket. Nem vagy feledékeny, és minden jótettünket bőségesen megjutalmazod, megbánt bűneink emlékét az enyészetnek adod. Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐK Mk 9,29–36 Ki a nagyobb?Évközi 25. vasárnap

Napi Ima20 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
18

Ki a nagyobb?

Jézus nyilvános működése és tanítása során állandóan járkel. Ez az út azonban ezúttal nemcsak Jeruzsálembe, hanem a halálba is vezet. Az események kimenetelével Jézus tisztában van, a tanítványok azonban nem. Őket elbűvölte Jézus országos népszerűsége, amelyből mint közvetlen tanítványainak, nekik is kijutott. Gondolatban tehát építgetik a jövőt, s felmerül a tanítványok hierarchiájának a kérdése. Jézus azonban túl lát a dicsőséges bevonuláson, és a halálára gondol. A tanítványok tudatában fel sem merül a kereszthalál lehetősége. Nem azonos dolgokról beszélgetnek Jézus és övéi. Ezért a két különböző gondolatmenetben két különböz ő értelemben merül fel az, hogy ki a nagyobb? Ki a nagyobb, akit a tömeg megéljenez, vagy akit keresztre küld? Ki a nagyobb, aki vezet ő szerepet tölt be a tanítványi körben, vagy aki jobban megérti a Mestert? Ki a nagyobb, Jézus népszerűségének vámszedője, vagy aki képes utánozni a Mestert?

 

Feltehetően ez a kérdés, az előbb felsorolt értelemben nem vetődött fel a tanítványokban, már ezért is furcsán hangzik Jézusnak a kijelentése „aki első akar lenni, legyen mindenki szolgája” (35. v.) A gyermekről szóló mondás nem illik bele a történetbe, különben is jobban illene egy másik evangéliumi szakaszba (Mt 10,13–16), amelyben a tanítványok elutasították a gyerekeket. Tehát egy szerkesztett történettel állunk szembe, melyben az evangélista összegyűjtötte a Jézus mondásait és tematikailag lazán csoportosítva belefűzte a Galileából Jeruzsálembe tartó út keretébe. A gyermekek iránti szeretetteljes gesztus túlmutat a gyermek társadalmi szerepének átértelmezésén. Inkább a kicsinyekkel és szegényekkel kapcsolatos bánásmódra hívja fel a figyelmet. Beda Venerabilis szerint a Tábor-hegyen Jézust és tanítványait egyfajta dicsőség vette körül, már ez vezette őket, nem pedig Jézus szolgálata. Kálvin azt hangsúlyozta, hogy talán ennek a háromnak hamis elképzelése volt a mennyek országáról. Olyanok is akadtak, akik valószínűnek tartották, hogy a gyermeket, akit Jézus középre állított, Antióchiai Ignácnak hívták. Az ókorban a gyerek az éretlenség szinonimája, ezen szakasz kapcsán pedig az „ártatlan gyerek” képe, vagy más szóval a gyermeki ártatlanság tévképzete honosodott meg a keresztény világban. Arról is fontos beszélnünk, hogy a későbbi hivatalviselők, az apostolok részesülnek feddésbe. Ezért az egyházi hivatalnak mindig szolgálatnak kell lenni.

Ki a nagyobb? – kérdezzük gyakran versenyre épülő karrierista világunkban. Sőt a nagyságról alkotott elképzelések is átalakulnak. A tárgyalt evangéliumi szakaszban csak a híres, hatalommal rendelkező ember képe kísérti meg a tanítványokat. A mai valóságban a gyerekek számára az a „nagy”, akinek pénze van, mert azzal mindent elérhet. Az emberi nagyságról alkotott kép gyökeresen átalakult. Sokak számára az erős, a másokat pusztító ember a „nagy”. Victor Hugo romantikus író a nagyság francia elképzeléséről így vélekedik: „A nagy emberek azok, akik sokat éreztek, sokat éltek”. Emerson az ameri kai álomról beszél: „A nagyság a jövőre apellál”. Móra Ferenc kívülről nézi a társadalmi nagyságot: „A nagyoknál ambíció, a kicsiknél nagyzási hóbort.” Németh László a nagyságot a „reménytelenségben falhoz állított népek harcában” látja meg.

Jézus egy kicsiny gyermekben is észreveszi a nagyságot, az értéket. Sőt még a bűnösben is nemcsak felfedezi a lelki nagyság ígéretét, hanem meghalni is képes érte. Talán az a legnagyobb baj a világban, hogy már az apostolok is a saját nagyságukat akarták építeni, miközben Jézus óriási áldozatot hozott a lelki nagyságuk érde-kében. A lelki nagyság eszméjéről többet beszélünk, és több prédikációt mondunk, mint amennyit teszünk érte. Jézus prédikációja egyszerű volt, a kereszt nem adott lehetőséget a bosszúra. A keresztrefeszített csak ennyit mondott: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.”

 

A vetélkedő tanítványok imája

Uram! Te látod gondolatainkat, tudod, mi történik a szívünkben, látod törekvéseinket, versengésünket, hogy feléd ha ladva is elsők lehessünk. És mégis, a kicsinységben teszel minket naggyá. Az egymást szolgáló szeretetben emelsz fel magadhoz. Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."